3. Kémjátszma

BDSM Blogok » Blog - Feketehold » 3. Kémjátszma
2021. 05. 01. 11:15 | Megjelent: 1001x
Kémjátszma

Mr. L. sosem mondta, hogy szeret, viszont gyakran említette, hogy a mi domináns/szubmisszív kapcsolatunk erősebb kötelék, mint az oltárnál kimondott „igen”. Annál is inkább, mert egy átlagos párhoz képest nálunk a határok kissé ki vannak szélesítve úgy lelki-, mint fizikai síkon a szeánszaink során. Ezért a maximális odaadás és bizalom alapvető elvárás közöttünk.
Elfogadom a szabályait és engedelmesen teljesítem óhajait, Ő pedig törődik velem, vigyáz rám, lesi minden rezdülésem, mert csak azt élvezi, ami nekem is izgalmat, örömet okoz. Amikor azt mondja, hogy a „tulajdonom vagy”, az felér a legszebb szerelmi vallomással, mert abban minden benne van, az egész lényem birtoklása és elfogadása.
Mindketten tudjuk, bármikor véget vethetünk az egésznek, ha valamelyikünk nem élvezi, ami történik közöttünk. Kérte is tőlem, találjak ki egy úgynevezett „menekülőszót”, amivel jelezhetem felé, ha valami kellemetlen számomra.

Eddigi játszadozásaink során sohasem mondtam ki, hogy „vörös”, mert minden együtt töltött pillanatot maximálisan élveztem. Kedvenc játékunk a kémes szerepjáték, amelyben én egy külföldi szervezet kémnőjét játszom, aki egy biológiai fegyvert akar megvásárolni tőle, a kettős ügynöktől, több millió Euróért.
A „Játékos” nevet kaptam, mert talán a legjellemzőbb tulajdonságom a játékosság. Az Ő neve pedig „L. ügynök” lett.

Legutóbbi „bevetésem” különösen izgalmasra sikeredett, amikor a kialkudott összeggel megjelentem a megbeszélt időben és helyen, egy hotelszobában. Vörös, testhez simuló bársonyruha volt rajtam, alatta ugyanolyan színű csipkefehérnemű, combfixszel, szintén csak vörös, tűsarkú lakkcipő.
L. ügynök már várt engem, mikor bekopogtam a hozzá. Határozott mozdulattal berántott az ajtón, falhoz szorított, mélyen a szemembe nézett, és megkérdezte:
- Elhoztad a pénzt, Játékos?
- Igen, L. Ügynök, itt van a sporttáskában! - majd odadobtam az ágyra a táskát.
L. Ügynök gyorsan kinyitotta, és meglepődve tapasztalta, hogy nem pénz volt benne, hanem szexuális segédeszközök. Erre Ő haragra gerjedt, megragadta a torkomat, és ennyit mondott:
- Átvertél, ribanc!
Adott egy pofont, én pedig mentegetőzni kezdtem:
- Esküszöm, hoztam a pénzt! Biztosan a reptéren cserélték el a táskámat! Engedj el, kérlek! Vissza tudom szerezni, mert az egyik társam hozzáfér a kamerafelvételekhez, és megtalálja, ki vitte el a pénzt!
De Ő hajthatatlan volt, határozott mozdulattal lerántotta rólam a ruhát, majd az ágyra lökött. Lehúzta a csipke tangámat, és észrevette a csillogó, vörös követ a popsimban.

Tudtam, hogy L. Ügynök gyengéi közé tartoznak az anális játékok, ezért egy vörös köves análplug is az öltözékem része volt. Mosolyogva annyit mondtam:
- Bármit megtennék, csak engedj el, kérlek!
- Azt majd meglátjuk! - felelte, majd odakötötte a kezeimet az ágy két végéhez
A következő pillanatban kivette a melleimet a melltartómból, csipeszeket tett a bimbóimra - kissé felszisszentem-, lehúzta a sliccét, fölém térdelt, és ekképp utasított:
- Szopjál, ribanc!
Imádok szopni, Ő szereti nézni, főként, mivel a végén mindig csillogó szemekkel várok az engedélyére, hogy lenyelhessem.

Most sem történt másképp, mindkettőnk legnagyobb örömére. L. ügynök egy igazi Adonisz, sosem tart a lankadása pár percnél tovább. Pillanatok múlva már magáévá tett különböző testhelyzetekben, felhasználva a táskában rejlő vibrátort és csiklóizgató játékokat is. Végezetül pedig óvatosan kihúzta az análplugot a popsimból, és némi síkosítás után, análisan is közösült velem, miközben megragadta a hajamat (amit különösen imádok).
Orgazmusok sorozatát éltük az alkalommal. Leírhatatlan érzés volt! Befejezésként, a közös zuhanyzásunk során, gondosan megfürdettem Őt is, majd összebújva pihentünk és beszélgettünk.

Hozzászólások (0)


A hozzászólások belépés után olvashatók.