A félelem szaga

Mindenki fél valamitől, nincs olyan ember, aki ne félne. És amikor először ott vagyunk, akkor is mindenki fél, hiszen ismeretlen még a másik, még nem a másik felünk, akármekkora is a bizalom. Aki alárendelt pozícióból indul, az legalábbis mindig fél, ha nem, akkor baj van, igazi baj. Mert az nem ember. De elárulom, sokszor az is fél, akitől félni kellene, persze minél jobban fél, annál jobban kell félni tőle. Sokan egyébként szeretnek is félni, a legtöbben persze csak annyira, hogy komolyabban tudják venni a játékot. De még olyan is van, akinek a félelem a fétise, ezért van itt. Ott. Akarja azt, amit ez a félelem szabadít fel.

A félelemnek pedig szaga van. Mindenhol érezzük, ahol félnek, nem csak ott, de vizsgatermekben, orvosi várókban is. A vírustól rettegő otthonokban. Más ilyenkor az ember szaga, erősebb, de leginkább más. Fontos, hogy kinek milyen a testszaga, vagy illata, de a félelem szaga mégis valahogy ugyanaz, talán ugyanazok a feromonok szabadulnak fel... Nem tudom. Csak azt, hogy mindenkire hat. Van akit inspirál, van aki agresszív lesz és kegyetlen, mint a kutya, amelyik az embernél is jobban érzi a félelem szagát. Hisz a félelem a másik hatalmának és e hatalom lehetséges következményeinek érzékelése, amit az emberi elme torzít kényére-kedvére, míg kialakul az eredmény, a félelem maga. És aki hirtelen megérzi a félelem szagát, úgy, hogy addig nem volt hatalma, attól tényleg lehet félni.

Rám nem hat pozitívan, nem szeretem a félelem szagát, sokkal többre becsülöm a bizalomét, az önfeledt nedv illatát, a feloldódásét. De hogy idáig eljussak, sokféle dózisban, sokféle kísérő illaton, sokféle foglalaton keresztül kellett megéreznem a félelem szagát. Így vált részemmé a félelem szaga, ugyanúgy, mint bármelyikünké.