Tökéletes

Ez a pillanat volt az, amire Ervin egész nap várt. Sőt, nem csak ma, de tegnap és tegnapelőtt is. Mégsem jött el, ezért izgalma egyre nőtt, minden perccel súlyosabbnak érezte a terhet, amit jelentett. Mégis mosolyognia kellett, hiszen tudta, hogy eljön. Hogy pontosan mikor, azt nem lehet tudni, mert azt sosem lehet pontosan tudni, sosem tudja senki pontosan. De megérzed ha eljött és Ervin azt is tudta, ha eljön ez a pillanat a sok fájó és meddő próbálkozás után, az megváltás lesz számára. Olyan pillanat lesz, ami még sokszor eszébe jut az elkövetkezőkben. Mert próbálkozott. Nem egyszer, nem kétszer. És kudarcai mégsem törték meg, pedig már aludni sem tudott az utolsó éjszakán. De tudta, hogy eljön e pillanat, ez a tökéletes, nem földi mértékkel megkomponált másodperc. És e nap reggelén Ervin belekortyolt a kávéjába és tudta, hogy itt van...

... diadalmas ordítását majdnem elnyomta a hatalmas loccsanás és az a bizonyos robbanásszerű hang. Az egész testét átjárta ez a semmihez sem hasonlítható boldog bizsergés, amivel egy időben szinte kapkodta a levegőt. Végre ő, aki mindig is a perfekciót kutatta, közel került a tökéletességhez e túlszárnyalhatatlan másodperc erejéig.

- Kibaszott szorulás... - mondta végül lenyugodva maga elé és a jól megszokott mozdulattal a toalettpapírért nyúlt...