Nyári gonzo

Ma volt annak napja, hogy felbátorodtam a sok kinky, flörtölgető íráson, meg a gonzókon és elhatároztam, eljött az ideje annak, hogy egyetlen laza kézmozdulattal romboljam le a nimbuszomat, mint egy buddhista szerzetes, aki élete homokképét törli le a nyomorult kolostorában, hogy most már tényleg semmije, de semmije se maradjon, legfeljebb az illúziója, hogy nem lesz az örök sötétség; éppen ezért jött el a napja annak, hogy én is szűretlenül okádjam az agyam mocskát a pixi sivatagának népére, felszabadultan, mint az első hülye által kiordított "vet-kőz-zetek" jelszót megízlelt és egymást az őrületbe hergelten egyre hangosabban üvöltő középiskolai elsős osztály, hogy csak a nagyfejű diri tudjon rendet rakni.

Mert kibaszott meleg volt ma. Az önsajnálattól nyomorultan kuporogva bámultam hazafelé tartva kifelé a hűvös kocsiból, amikor rájöttem, hogy meleg van és nem kicsit van meleg. Amikor megláttam az első női nyelvet, amint oldalról belekanalaz a kétgombócos tetején abba az opálos, sárgás trutymóba, amit a két golyóból kilövő ondónak is nézhetnék, azt mondom: bassza meg, bassza meg a kutya ott, ahol van, blogostól, tokostól, vonóstól... mert ahogy körbenézek, tele van kurvákkal az utca, a métely hömpölyög jobbra és balra, hogy ezek hol a jó anyjukban voltak egész rohadt télen át, meghúzták magukat a repedésekben, meg az odvaikban, aztán most lehúzták magukról a hernyóbőrt és kiröppentek, mint a pillangók, vagy mint egy raj megvadult darázs, az, amelyik alig várja a fullánkot... tele van ribanccal az utca, tele van az hétszentség, a kurva anyját, hogy ezek az első tavaszi napot várták, hogy elém tárják a meztelen húsukat... még nyavalyog belül a nyomorult kisfiú, de már egyre kisebb, egyre szánalmasabb nyomorult kis pöcs, a kis mocsok, aki csak kapargatja a vart a sebéről, hogy mindig fájjon a freudi jegelt mazo undok kis békának... a kurva anyádat, takarodj ki a fejemből te kis geci, hopp, ott a zebrán himbálózva fut át két hatalmas csöcs, felpillantok a nagy őzikeszemeibe, felfedezem a zavart, hogy lassít és le is kési a villamost miattam, ráadásul a széles vigyoromat is el kell viselnie, ahogy a szemébe néztem...

Mert meleg van bazeg, de milyen! Sorsára hagyom az autót, ami kivet a gyomrából, szédülten kezdek kóvályogni ebben a szodomában, a többnapi rémálomban péppé őrölt, féltő férj esti telefonjaival csípősre kolbászfűszerezett belsőm, hirtelen megint összeáll egy hús-vér lélegző lénnyé, akinek újra van szíve, de nem pityeregni a sarokban, hanem funkcióval, hogy a kidagadó ereken keresztül megtöltse vérrel az egész testet, hogy az agyamig pumpálja, kiszorítva a gondolatot, hogy MA BIZTOSAN nem mélyeszthetem az ugyanezzel a beteg vérrel keményre fújt faszomat emberi húsba... elhallgattatom a kis rohadékot, ne kiabáljon nekem, hogy nem lesz itt ma szex, semmilyen, legfeljebb kiverhetem, akkorát spriccelve, ami elég lenne az összes ribanc szájába akit ma láttam... leveszem a zakómat, mert meleg van, a vér, még ugyanez a beteg, spermával dúsult vér kidagasztja a karomon az eret, a szembejövő ringyók jobb feedbackekre váltanak... ez a beszéd lotyó, te is stírölj le farokig a csokoládészínű napszemüveged mögül, mert elfelejtetted, hogy a hátad mögül süt a nap és a lencsén meztelen a szemed, minden mocsok gondolatodat kirajzolva rá... igen, tudod, hogy nézlek, tudom, hogy nézel, a kurva anyádat, legyünk már konkrétak kiáltok fel belül, feltolom a napszemüveget és odadöfök a csokoládékeret közepébe a pupillámmal, hogy összerezzenj te szégyentelen... de te is feltolod mocsadék, hogy beleakaszd az íriszedet az enyémbe, miközben a faszomat együtt képzeljük a gégédre...

Mert meleg van és mert meleg van, mindenki baszna ma, tele van a szemük a fröcskölő vággyal, akárkire vetik... lemegyek a metróba, az aluljáróban rámosolygok egy giroszozó szösszencs bölcsészkülsejűre, aki majd belefullad a megégett csirkefoszlányba, nyilván rájött milyen dresszinggel öntöztem volna meg a hagyma és a csípős között a bűzösen csillogó török helyett, aki tényleg beleverte... ez az, nyeld, verem hátba barátságosan, a mozgólépcsőn statisztikázok, 40 % a javából is megtartja a tekintetemet, ennek jó fele a bizalmas háromszögön belül a fél métenyi elválasztó vas biztonságában.... jóóó, élek, itt vagyok és milyen jóóóó.... zsúfolt a metró, ez az, helyes, ezért jöttem...!... odabent egy kis fekete piaci parfümillata és ruhája közé vont vékony otthontöltöttcigi-pácán is átütő tökéletes vonalai, még nem elzsírosodott, finom bőre, előveszem a régi trükköt, hogy megtudjam milyen lenne húzni a haját, a gyorsítástól megtántorodást színlelve kapok bele, majd egy széles mosollyal és az előtte kerek szemekkel és csücsörítő szájjal elrebegett bocsánatkéréssel helyreütöm egy kedves, vigyori négysoros dialógust is bepattintva amíg leszállok... mert leszállok, ki a levegőre a többi ringyóhoz, hogy a szemükön át az agyukból fakasszam a nedvet a bugyijukba, sötét bosszújaként szétrepedő faszomnak.... elhaladok a földlakók által játszótérnek nevezett kupleráj mellett, a GYES sötét, szexmentes éveiből kikászálódott, ruhatárat cserélt és most éppen levetett anyaribancokat nézegetve, akik lopva egy irányba időzített tekintettel nézegetik a kitévedt másik apukák és járókelők seggét gyermekfelügyelet címén, miközben megbeszélik valós és képzelt kalandjaikat... mígnem otthon kiverem végre és kimegyek az erkélyre ebbe a kibaszott nagy melegbe egy alsógatyában, leülök és nézem az utcát, elvéve az első lény életét a mai napon egy szerencsétlen megszédült légy személyében, mert bazmeg te már igazán nem hiányzol ide, erre a fosban fetrengő bolygóra, ahol lassan nyolcmilliárdan baszunk, hogy a közben kilihegett bűzös leheletünkkel végleg megfojtsuk magunkat az égnek nevezett üvegbúránk alatt.

(2015)