A menekülőszóról

BDSM Blogok » Blog - exIM » A menekülőszóról
2021. 04. 13. 11:41 | Megjelent: 1378x
Mindig furcsa izgalom képletesen elővenni egy virtuális fiókból egy régi írást Mert ez a bejegyzés nagyon nem mai gyerek, 2014-ben vetettem a pixi elektronikus felületére e szavakat. Alapjában véve ma sem gondolok gyökeresen mást a témáról, bár pár részletben már felülvizsgáltam kissé az írtakat és ma kissé finomabban írnám le a véleményem.

....

Van egy, sokak által kötelezőnek vélt BDSM-elem, amit sosem értettem, ez pedig a menekülőszó. Ez ugyebár a képzeletbeli BDSM-szótárban olyan, a domináns, top, és/vagy szadista és a szubmisszív, bottom és/vagy mazochista felek között előre megbeszélt szót jelöl, aminek célja, hogy az alárendelt fél általi kimondásával - elkerülendő a "határok" túlfeszítését - véget érjen az uralkodó fél adott cselekvése.

Általában azzal az indokkal szokás alátámasztani szükségességét, hogy egészen a "határig" vigye a szubot, hogy pont akkor szóljon, amikor már elég, hogy pont a legkihegyezettebb pillanatban, némi kényszerű gondolkodás után, a képzeletbeli peremen állíthassa meg a cselekményt annak szenvedője. Azaz a "határon". A másik indok, hogy ilyenkor a másik szükségképpen abbahagyja a tortúrát.

Csakhogy szerintem - ezt másutt már kifejtettem - határok nincsenek, mindenkinél mindenkivel másutt vannak az aktuális kerítéselemek. Fokozatosan tágul ráadásul megfelelő partnerrel, tehát kérem egy szub nem olyan, mint például Spanyolország, amely évszázadok óta ugyanott határos Portugáliával és Franciaországgal. Ez mesterkéltség, a felek közt hiányzó összhangot és bizalmat hivatott pótolni, de ezek nélkül meg mi értelme az egésznek?! Az, akiben nem bízik - és nem joggal bízik - a másik fél egy ilyen kapcsolatban, szegény ember, sajnálatra méltó, nyomorult pára. Nem lehet valami letaglózó a férfiassága sem a másik számára. És ne is beszéljünk arról, akiben joggal nem bíznak, aki nincs tekintettel a régi szabályra, hogy gyengébbet nem bántunk ha ez nem kell neki, nem szükséges ez a számára. Aki visszaél a másik kiszolgáltatottságával, majd pont a safeword, a "menekülőszó" fogja megállítani? Ugye senki nem gondolja ezt komolyan? Egy határhelyzetben használandó mesterséges és sokszor az illető állandó kifejezéskészletéből hiányzó szó, ami nem is ösztönösen jut az eszébe? Ugyan... ha megtanítják nekünk japánul a "segítség" szót, vajon azt fogjuk kiabálni, ha a Tokiói-öbölben fuldoklunk?!

Itt beszéljünk arról, hogy akinek szavak kellenek a másik szexuális állapotának a felméréséhez, azzal szerintem valami komoly baj van. Azt hiszem némi papás-mamás után ők szokták megkérdezni, hogy "jó volt?"... Szörnyű lehet ha valaki nem érzi partnere reakcióit, nem tudja követni a testi reakciókat, a verbális és nonverbális jeleket. Nem tudja mit jelent a légzés változása, honnan, hogyan, milyen formában tör ki egy valódi sikoly, mit jelent az egyik és a másik fajta remegés. Tudják mit? Az ilyen valóban beszéljen meg menekülőszót, szüksége lesz rá.

De nem safeword kell ide kérem, hanem emberség és férfi.

Hozzászólások (0)


A hozzászólások belépés után olvashatók.