Az ócsárlás tilalma

A régi szép időkben a mesterek céhekbe verődtek. Volt céhe a vargáknak, fegyverkovácsoknak, a pékeknek és még sorolhatnám. Persze e céheknek szigorú szabályai voltak (nem úgy, mint ma, a "domoknak") a régi jó időkben szigorúan megbüntették azokat, akik más mesterek portékáját, vagy a másik mestert szidták a vásárlók előtt. Néha bizony visszasírja az ember a középkort, persze a pestist, meg a karóbahúzást azért kihagyná. Van helyette koronánk.

El is képzelem, amikor valamilyen "dom" nyilván teljesen önzetlenül felkínálja a segítségét egy Hölgynek, hogy megvédje az ördögtől magától és ezzel igazán, de igazán semmi hátsó szándéka nincs. Milyen szép is ez! Szerencse, hogy nem ismerkedem, mert elárulom, néha én magam is megdöbbenek azokról, amiket magamról hallok vissza és én is azt gondolom, hogy ezek alapján kifejezetten ellenjavalt a velem való ismerkedés. Még jó, hogy nagyobb baj nem történt, de akkor is botrányos, hogy ilyen alakok szabadon kószálnak! Képzeljük el azt a képtelenséget (mert itt ilyen nincsen ugyebár), hogy blogot szentelnek valakik más dominánsok, mesterek (elnézést, ez egy itteni kategória, így van a főoldalon) hibáinak, habzó szájjal ostorozva a hazugokat, a bénákat, a gonoszokat. Persze a konklúzió az, hogy ők mennyivel jobban és őszintébben élik meg és művelik a BDSM-et. Gyönyörű (lenne, ha lenne ilyen)!

Nyilván valamilyen mértékben kívánatos is a dolog, hiszen az oldalon köztudottan mozognak érdekes emberek, akiktől tényleg nem árt megvédenie magát egy kiszolgáltatott nőnek. De ha teszem azt én felkerültem erre a listára, az valahol nekem is jó lehet, több szempontból is. Egyrészt mondjuk ki, sok Hölgy itt magát az ördögöt keresi, pata és szarvak nélkül nélkül, de eeeeekkora farokkal, így az ilyesfajta rágalmazások csak ide terelték őket. Még ha én nem is rendelkezem ilyen kvalitásokkal adott esetben, de hát ez oly szubjektív. Másrészt nekem bátor és lelkileg erős nőkre volt szükségem mindig, akik bíznak a megérzéseikben, nem befolyásolhatóak azokban és el tudják dönteni mi kell nekik. Nem tetszik a hezitálás, a bátornak van igaza, miként a saját szememmel is láttam és a kezemmel is fogtam ilyesfajta bátorságot és erőt. Mindig is azt kerestem, mindig azt kellett éreznem, hogy aki ott van, az ott akar lenni, engem akar, az én kezemet és ettől senki nem tudja eltéríteni. Láttam ilyet, igen, a legmagasabb fokozaton, ezt kerestem én mindig. Amíg kerestem. Harmadrészt segít a sumákok ledörzsölésében. Aki másokra hallgat, az nem mind az, sőt, a többsége nem, de vannak olyanok, akik képtelenek egyenesen úgy megmondani, mint megkérdezni bármit. Persze pont nem tudhatom, hogy ők kik, hiszen nyilván most sem ők fognak felvilágosítani a pletykákról, én meg nem megyek utána, elég amit tudok. Nyilvánvaló, hogy ilyen emberek sem kellettek soha, itt én se hazudok senkinek, annyira ugyanis itt senkit nem szeretek.

Egyszóval Barátaim az ócsárlás tilalma egy kicsit kössön bennünket is. Ne aljasodjunk le ilyen mértékben, hiszen ez ránk is visszaüt, gondoljuk meg, ha a másik a témánk, a magunk kicsinységét bizonyítjuk. Ne azt mutassuk meg, hogy a másik milyen lent van, mert ezzel önnön helyünket is kijelöljük és az nincs éppen fent. Hiszen mindig a másik függvényei leszünk így. Alulról kezdtünk, hát soha nem növünk feljebb.

Hálás vagyok a pár embernek, mert segített megtisztítani az utat, a zsákok foltjaikra leltek, a jellemtelen emberek egymásra találtak és végre egymással voltak elfoglalva. A dögevők a tápláléklánc fontos részei, én meg másik oroszlánban gondolkodtam mindig, hogy érezzem: van valaki alattam. Még akkor is, amikor háremem volt, még akkor is, mikor kerestem. És mindig meg is találtam. Hálás vagyok a pletykának és az ócsárlásnak. Én emiatt kaptam meg mindig a legjobbat.

(Aki még kíváncsi és nem másoktól szeretné megtudni: elmegyógyintézetben születtem és napi egy órát alszom.)

(És senki ne lájkolja. Egyrészt nincs mit, ez inkább szomorú. Másrészt senkit nem szeretnék kiszolgáltatni a mocskos szájaknak.)