Kiteljesedés

Szinte azóta baszunk, hogy felértél hozzám ide és lecipzároztam a kis ruhádat hátulról. Amikor gyúrni kezdtem a tömör, kézbe illő melled, rám kívánkoztál és azóta tart ez, egészen a szükségszerű végső rohanásunksig, amikor újra egymásból kiszakadt félemberekké válva lépünk ki a napra.

Most nem érdekelnek a gondosan kikészített fenyítő- és rögzítőeszközök, azonnal a faszomért nyúlsz, még itt a tükör előtt. Meglepsz, hiszen Te is szereted a játékot, sőt eddig leginkább ez volt a fontos Neked. Mégis hagyom, mert ez most véresen komoly, ez most túlnő ezeken az önmagukban lélek nélküli eszközökön. És most lelket sem akarsz verni beléjük, csak tömöd Magadba a farkam, fogsz, szorítasz mindeneddel, amivel csak lehet. Ez most mindennél több, többet jelent, hiszen mindig igényelted a kiszolgáltatottságot, a fájdalmat, aminek ma nyoma sem lesz. Ma csak a fizikai kielégülés a lényeg, amitől csak még kielégíthetetlenebbé válunk, újra és újra megszomjazva a másikra. Csak dugunk, mélyre kívánva, a lelkedet baszva meg, néha aprót, néha széleset mozdulva. Szó nélkül követsz.

Hiszen ez szavakon kívüli, szavakon túli és szavakon feletti kommunikáció köztünk. És mégis vannak szavak, sokat beszélünk közben, néha közönségesen, néha magasztosan, néha csak úgy természetesen. És közben csak kúrunk, csak kúrunk, nincs itt semmiféle szeánsz, mégis bédéesemebb ez bárminél, apró, zsigeri mozdulataid folyamatosan alárendelődnek a mozdulataimnak, a nő ősi szerepe találja meg itt a férfiét egymás verítékében, nyálában és testnedveiben tocsogva. Ezek, kiáltásaid, öntudatlanul kimondott szavaid aranylánccá válnak a kezemben, melyet mégis inkább a derekamra kötök, hogy Hozzád rögzítsem magam, miközben a nő nővé válik és férfivá teszi a férfit, kiteljesítve egymást.