Dolgunk van

Most dolgunk van egymással, nem eshetünk egymás szájába. Nem engedhetek annak a végtelen gyengédségi hullámnak, ami mindig elfog, amikor meglátom a szépséges tested, megérzem a nedved. Most nem dugunk egész nap, most más lesz. Most gyötörni akarlak, így kívánom és tudom, hogy Te is mennyire kívánod ezt. Most ettől áll a faszom már akkor ettől állt, amikor beléptél az ajtón. Nem szólok egy szót sem, de most Te is tudod, hogy más jön. Most ettől vagy nedves Te is, látom mennyire, ahogyan ledobáltad a ruháid.

A bugyit, azt szeretem meghagyni magamnak... imádom lehúzni Rólad ezt a falat textilt, szeretem a bőröd, szeretem a nedved ízét, hogy nem sajnálod tőlem, hogy mindig ontod nekem. Mindig nedves vagy a közelemben. Megsimogatlak. Mégis kell, mégis kell egy csókod, sőt, talán most még jobban kell, hogy érezzem mennyire szeretlek. Mert most kell a szeretetem mindkettőnknek, most igazán szükség lesz rá. Ha nem szeretnélek, nem figyelnék Rád talán annyira... Igaz akkor nem is kapnál annyi kínt, mint amennyit most fogsz.

Nem lehetnek Rajtad nyomok, azt nem szeretnénk, ugye? A hétköznapi tárgyak közül nem marad hát más, mint a fólia, úgyhogy elkezdelek tekerni ezzel a kezem ügyébe került tekerccsel. Édes vagy olyan leszel tőle a babaarcoddal, mint egy csomagolásából csak félig kibontott és életre kelt játékbaba. De ez most nem játék, rögzítelek, hogy odadobjalak kegyetlen önmagamnak. Félmosollyal nézel közben, tudod, hogy biztonságban vagy, de azt is, hogy biztonságod egyben fájdalmat és kiszolgáltatottságot is jelent. Máshogy lélegzel. Olyan szép vagy ilyenkor is, máshogy leszel izgatott, mint a finom dolgoktól, ha a nyakadat nyalom, vagy a nyelved szopom. Már nem mosolyogsz, már sűrűbben szeded a levegőt, remegnek a szempilláid. Picit verejtékezel is, finoman. Megérzem a tested illatát és csak még jobban felizgulok... Az illatod, a finom, orromba mászó illatod,

- Szereted igaz? - vigyorgok vissza és megpofozlak, csattanósan. Imádom ahogyan eltorzul a gyönyörű arcod, szereted, igen. Csak nézlek és nézlek. Majd amikor már nem nézlek, gonosz kis facsipeszt veszek a kezembe, Feléd közelítek, s mikor odaérek, belecsimpaszkodik a védtelenül meredező mellbimbódba... először a balba, aztán a testvére a jobba is. Egy picit nézlek így, Egek Ura, de szép vagy és még szebbé tesz ez a kis kellemetlenség. Az asztalhoz vezetlek, óvatosan ráhasaltatlak. Vigyázni kell Rád. Vigyázni kell akkor is, amikor széttterpesztem a lábaid, de különösen akkor,amikor ezekkel a kis facsipeszekkel végigrakom a szeméremejkaid. Egyiket a másik után, óvatosan, lassan, nem sietünk sehova igaz? Megejtő minden egyes pici nyögésed hozzá, megejtő, ahogy sűrű, finom nedvvel vonod be a száraz fát.... Kicsit, óvatosan széthúzom a puncid, gyönyörködöm a csillogó, finom nedvedben. Belenyalok.

Imádlak. Imádlak így.