Mindennapi dilemmáink

Választás előtt állok: felpofozzalak-e, avagy sem. És ismerjük a viccet:
Mazo: "Üss!"
Szadista: "Nem!"
Ahá, tudod Te mi van, Neked is felcsillan a szemed a gondolatra. Még a szemüveged is leveszed!

Két éve vártuk ezt, két hosszú éve. Sok minden lement közben és pont erre nem sikerült sort keríteni. Ma egy kicsit bánom is, hogy így történt, de kellett ez az idő, hogy annak lássuk egymást, ami. Kellett ez, hogy ziháló, cseppfolyósra baszott húsdarabokként hengeredjünk szét, már a játék utáni megnyugvás is kimarad, mert még ehhez is össze kell kanalazzuk magunkat. Mostanra értesz és elfogadsz annak ami vagyok, például szólnom sem kell azért, ami természetes. Tudod ki vagyok és mi.

És most itt állsz előttem a kis - most még vörös - foltjaiddal, lángoló lyukaiddal és nyilván direkt baromságot kérdezel, mert nem tudom másnak vélni ezek után és vigyorogva nyílik szét a szád. Nézem a kezem és gondolkodom... pofon, vagy nem pofon...