Az ár

Semmi nincs ingyen. Valamikor mindig fizetsz, valahol mindig ott van egy pénztár, ahol kíméletlenül eléd basszák a számlát, faarccal, vagy három pincér körbevesz és nyújtja a guriga-harmincról szervízdíjjal. És az a szar, hogy tudod, le is fogyasztottad azt a milliót, senkit nem vádolhatsz, senkit nem hibáztathatsz. Te voltál Öreg...

Először fogyasztasz, aztán fizetsz. Ez a szabály, mindig így volt és mindig is így lesz, az örök emberi természethez igazodva. És a nagy dolgoknak nagy az ára, ez sem egy hamburger volt. És megfigyelted ezt, hiszen nem először ülsz étteremben, nem először eszed degeszre magad és ami a legszörnyűbb, talán nem is utoljára. Még ha tudod is, hogy fosni fogsz, mint a murányi kutya, vagy hetekig egy követ hordasz a hasadban, akkor is újra és újra nekiülsz ennek a lakomának. Mert jó. Mert gyönyörű. Mert amíg eszel, addig tudod, hogy csak ennek van értelme, minden más csak grafikus háttér, jelentés nélküli köztartalom.

És mégis sajnálod azt, aki nem tud enni, aki nem érzi és nem érti a lakomádat, azt a szegény embert, aki nem engedheti meg magának és ha egyszer odaül az asztalhoz, akkor sem tudja mit egyen és hogyan. Joggal sajnálod. Egy lépéssel hátrébb van az élet értelmétől.