A séta

Sétálunk a kockaköves utcán a meglepően meleg októberi napon. A kulcsszó: kézen fogva. Úgy érzem, itt lehet, itt nem fogunk ismerősbe botlani, itt nyugodtan megtehetem. Beszélgetünk, mesél, de néha csak félfüllel hallgatom, mert elvonja a figyelmem ez az új érzés. Még annál is újabb, hogy nem viselek fehérneműt a ruhám alatt. Az ujjaimba kulcsolódó ujjai megnyugtatnak, elszakítanak picit a realitástól. Most olyan, mintha összetartoznánk, csak annyira, amennyire lehet, amennyire a dom és szubja összetartozhatnak.