2014. 09. 09. 22:42 | Megjelent: 1217x
Egy levélváltásom kapcsán mostanában ez a téma foglalkoztatott:
Valóban szükséges-e valakit megalázni* ahhoz, hogy birtokolhassuk?
Már maga a birtoklás is egyfajta megalázás fizikai szinten. Hiszen elvesszük valaki szabadságát, megfosztjuk a saját akaratától, rákényszerítjük egy bizonyos helyzetre azzal, hogy a teste felett rendelkezünk (kikötözzük, megkötözzük, másnak használatra átadjuk). Ezen felül a lelket is meg lehet alázni azzal, hogy lealacsonyítóan bánunk valakivel, nem adjuk meg a kellő tiszteletet, figyelmet vagy folyamatosan nyirbáljuk az önbizalmát.
Biztos vannak olyan szubok, akik mindkét előbb említett megaláztatást élvezik, de nálam ezek valahogy elkülönülnek és ellentétesen hatnak egymásra/rám. Természetesen mint szubot, engem is izgat, ha valaki birtokolni akar és uralkodik felettem. De nálam a birtoklás elfogadása úgy működik, hogy minél inkább jól esik valami a lelkemnek, annál inkább el tudom fogadni a fizikai alárendeltséget, tehát hogy birtokolva legyek. Úgy érzem, egészséges önbizalommal rendelkezem és tisztában vagyok a valós önképemmel, ezért a lelkemet nem a megalázó, lealacsonyító dolgok simogatják, hanem éppen ellenkezőjük.
Egyszóval arra a következtetésre jutottam, hogy véleményem szerint megalázás nélkül is lehetséges valakit birtokolni. Az már egy másik téma, hogy minden szituáció (viszony) más, ebből kifolyólag elképzelhető, hogy ugyanazt a helyzetet egyszer megalázónak tarthatjuk, másszor kevésbé, de erről majd legközelebb.
*megalázó helyzetbe hozni akár publikusan, akár csak egymás között
Hozzászólások (6)
A hozzám tartozót másnak sem hagyom megalázni, (ha tehetek ellene)
KEEP SMILIN'
hogy úgy mondja, ez nekem is "necces"
a vlóságban meg senki ne próbálkozzon ezzel nálam :) nem fog jóljárni :)
Jegygyűrűnek hívják!