Ritka, mint a társadalomkritika

Amikor nemrég visszagondoltam arra, mikor használtam először otthon internetet, utánanéztem, hogy akkoriban – ez úgy 20 éve lehetett – a magyar háztartások csupán 30%-ában volt elérhető internethozzáférés. Ez elég sok mindent elmond az akkori helyzetről. Például arról, hogy bizonyos szempontból kiváltságos helyzetben voltunk: nemcsak anyagi értelemben tartoztunk a középosztályhoz, hanem abban is, hogy az internet világa akkor még sokkal szűkebb réteget ért el. A legszegényebbek, az alacsonyan iskolázott rétegek jellemzően nem voltak jelen az online térben. Persze ez nem jelenti azt, hogy a diplomások közt ne akadt volna bőven tahó viselkedésű ember – de az tény, hogy az internet ma már sokkal szélesebb társadalmi bázist ér el, és egy okostelefon még a legszegényebb rétegekben is gyakran megtalálható.

Ezzel összefügg egy megdöbbentő történet, ami most jött velem szembe: egy többgyermekes anya egy TikTok-kihívás kedvéért élő adásban felgyújtotta magát, a gyerekei szeme láttára égett halálra, miközben a férfi, aki mindezt szította, végigröhögte az egészet. Őt azóta őrizetbe vették, de nem vagyok biztos benne, hogy egyáltalán felfogja, mit tett. És a nézők? Akik ilyen tartalmakat néznek, követnek, kommentelnek? Róluk még nem is beszéltünk. Egészen elképeztő, hogy milyen nézetségett képesek generálni maguknak a produkció nélküli produkciók.

Láttam egy interjút is nemrég egy olyan intézmény vezetőjével, amely érettségire készíti fel mélyszegénységben élő roma gyerekeket. Ő arról számolt be, hogy a "munkáshitel" nevű program miatt a tanulók nagy része 16-17 évesen lemorzsolódik: inkább választják az azonnal elérhető 4 millió forintos lehetőséget, mint a hosszabb távú tanulást. Ez pedig azt a keserű következtetést veti fel, hogy a rendszer nem igazán érdekelt abban, hogy minél több képzett, gondolkodó fiatal kerüljön ki az iskolákból.

Van egy olyan sejtésem, hogy pontosan tudják, az átlagos intelligenciaszint csökken – ez talán részben magyarázza is, hogy a közéleti párbeszéd miért válik egyre aljasabb színvonalúvá. Egy ilyen, manipulálható tömeg ugyanis könnyen dönthet választásokat. És mivel a politikai palettán leginkább csak populista hangok dominálnak, nem meglepő, hogy ezt ki is használják.

Az egész eszmefuttatásom lényege, hogy az online tér ma már teljesen más, mint 20 évvel ezelőtt. Bár a választék bővült, paradox módon mégis sokkal nehezebb valódi, intellektuálisan kielégítő kapcsolódásokat találni. A régi internet világa – ahol még az ismerkedés is mélyebb, személyesebb lehetett – mára inkább felszínessé vált.

Ezért is van bennem egyre kevesebb lelkesedés az online ismerkedés iránt. Azt hiszem, visszaveszek belőle egy időre.

Őszintén szólva, unatkozom egyedül. Most épp azon gondolkodom, hogy kimozduljak valahova, de sem a város, sem a tömegek, sem a zajos klubok nem vonzanak. Valahogy most inkább a természet hív: jó lenne egy séta, egy beszélgetés, mindenféle elvárás és cél nélkül – csak azzal a szándékkal, hogy megismerjem a másikat.

A hétvégét egyedül töltöm, és nem igazán van kedvem még egy filmet sem végignézni magamban. Várok – hátha akad valaki, aki szívesen csatlakozna. Tavaly sok olyan embert ismertem meg, akikkel baráti viszonyba is kerültem. Most mégsem akarom rájuk erőltetni magam – mindenkinek megvan a maga dolga.

Eszembe jut egy pillanat: egy velem egyidős lány, akinek nagyon tetszett a személyisége, elhívott egy születésnapi bulira. Nem rajongok az ilyen rendezvényekért, de megbeszéltük, hogy csak tiszteletünket tesszük, aztán gyorsan távozunk. Mikor megérkeztünk, azt mondta, hogy csak mondjam meg, mit szeretnék enni, és majd ő elintézi. Annyira őszintén, naivan mondta ezt, hogy nevetnem kellett – de nagyon jól esett a figyelmessége. Nem volt és nincs köztünk semmi, mégis: ez az érzés, ez az emberi törődés most nagyon hiányzik.