Az ismerkedés egy különös, érzékeny terep. Tele van várakozással, benyomásokkal, félreérthető jelekkel, kimondatlan vágyakkal. Sokszor már az első néhány beszélgetés után úgy tűnhet, hogy a másik „lát bennünk valamit” – valami többet, valami különlegeset. Talán olyat is, amit mi magunk sem mindig érzékelünk.
Bevallom, ez simogató érzés. Amikor valaki szép szavakat mond, amikor érdeklődéssel fordul felénk, amikor azt érezzük, hogy fontosak vagyunk neki – az ember lelke megmozdul. Jó érzés pozitív visszacsatolást kapni, főleg egy olyan világban, ahol sokszor inkább a közöny, a rohanás, a felszínesség az alapélmény.
De épp ezért is fontos, hogy közben a földön maradjunk.
Mert az első benyomások gyakran nem rólunk szólnak, hanem arról, amit a másik látni szeretne. Egy vetített kép, egy vágykép, amibe – ha nem vagyunk elég tudatosak – könnyen mi is elkezdünk belehelyezkedni.
Ezért az utóbbi időben igyekszem már az elején is őszintén kommunikálni, és a lehető leginformatívabb lenni. Nem azért, hogy elvegyem a varázsát a kezdődő kapcsolatnak, hanem hogy reális alapokra tudjon épülni.
A tisztánlátás – mindkét fél részéről – sok félreértést és csalódást előzhet meg.
Hozzászólások (2)
Itt Kelet-Pesten úgy hírlik, hogy olyan is van, akit az ismerkedési fázisban eltűnt személlyé nyilvánítottak – azóta is csak a profilképe kering a levegőben, mint egy körözési plakát. 😄
Sajnos néha azonban ez sem elég, mert az emberek egy része annyira erősen akarja azt a valamit látni, hogy azt is elengedi a füle mellett, amikor ennek az ellenkezőjét mondják neki nyíltan, egyenesen.
Még többen vannak, akik az ismerkedési fázisban elhallgatnak dolgokat, vagy egyenesen hazudnak. Szerintem értelmetlen dolog, mert ha működik is, a legjobb estben is a másik beleszeret egy sosemvolt álomképbe, ami hónapok alatt elkopik, és jönnek a konfliktusok.