Sziasztok! Úgy gondoltam elmesélem a mai történéseket , miképpen régóta gondolkoztam azon, hogy kellene új láncot beszerezni a játékaimhoz. Egy sokkal vastagabbat, hosszabbat. Így is tettem ma munka után, elmentem egy nagyobb áruházba, ahol ilyen dolgokat is árulnak, láncokat, köteleket, lakatot, stb . Kiválasztottam hogy melyik szimpatikus, tetszik és persze, megfelel a játék során. Mivel nem akartam 50 méter láncot venni, ezért kellett hívnom egy eladót, aki levágja azt a méretet amit szeretnék! (Persze szakmámból kifolyólag simán megoldottam volna, akármivel de sajnos az üzletnek ez a szabálya...) El is mentem kerestem egy eladót, egy fiatal csinos hölgy munkatárs jött, elmondtam neki, hogy mit szeretnék, melyik láncból mennyi métert. Mikor ezt így elmondtam neki, láttam rajta felcsillant a szeme, nem nagyon foglalkoztam vele akkor. Lemérte, és leszabta a kellő hosszúságot, összecsomagolta, és a kosaramba a tette, kacéran rámosolygott, annyit mondott, hogy reméli valami izgalmas dologra fogom használni. Mosolyogva hozzá tette, hogy van pár kenderkötél is kicsit hátrébb. Rögtön belementem a játékba és mondtam, hogy szeretném látni! Nem lepődött meg rajta teljes természetességgel megmutogatta, mutatott egy 1cm vastag fonott kender kötelezett, hogy ő ezt ajánlja mert elég szorosra lehet kötni! A legszebb az egészben az volt, hogy láttam benne hogy ő is a bdsm világában mozog.( Nagyon izgalmas szituáció volt!) Sajnos tovább nem tudtunk beszélgetni, elhívták, de mondta hogy ha tudtam választani nyugodtan szóljak neki, levág akkora darabot a kötegből, amekkorát szeretnék. Megköszöntöm de ezzel el is rohant. Nagy kíváncsiságot váltott ki belőlem, sokat gondolkoztam rajta vajon milyen dolgokat szerethet még. Lehet, hogy sűrűbben fogok járni, abba a boltban vásárolni! 😈😈😉
Hozzászólások (0)