Szeretet...❗️

A szeretet

— Mondd, szerinted mi a szeretet?

— A szeretet?

Hosszú lenne elmagyarázni…

— Van időm.

— Akkor jól figyelj. Mert a szeretet nem az, amit a világ tanít nekünk. Nem egy szerződés, nem egy alku, nem egy szabály, amit követni kell. Rendszerint van egy, akit igazán szeretünk. Nem azért, mert kell, nem azért, mert így illik, hanem mert egyszerűen így van.

— De miért pont ő?

— Nem tudom. Senki sem tudja. A szeretet mélyebben van. Mélyebben az értelemnél, az akaratnál, a vágynál. Mélyebben annál, amit a világ elvár tőlünk. Ezért nem lehet kiszámítani, megtervezni, tudatosan létrehozni.

— Tehát a szeretet ösztön?

— Nem. Több annál. Az ösztön valami elemi, valami irányított. A szeretet viszont… ,szabad. Nem kell benne lennie sem akaratnak, sem kényszernek, sem elvárásnak. Nem a birtoklás eszköze, nem kötelesség. Nem azt jelenti, hogy valaki a miénk, hogy örökre hozzánk tartozik.

— Akkor mit jelent?

— Azt, hogy a lélek szabadon szárnyalhat. Oda és azokhoz, ahová és akikhez vágyik. A szeretet nem ismeri a határokat, sem az időt, sem a távolságot. Ha igazán szeretsz valakit, akkor nem az számít, hogy a világ szerint együtt kellene lennetek, vagy hogy mit gondolnak mások. Csak az számít, hogy ott, abban az egyetlen pillanatban, amikor vele vagy, minden a helyére kerül.

— De ha a szeretet szabadság, akkor miért fáj néha?

— Mert az emberek ragaszkodnak. Azt hiszik, hogy a szeretet birtokolható, hogy ha egyszer valaki az övék, akkor örökre az marad. De a szeretet nem ilyen. Nincs benne „enyém” és „tiéd”. Nincs benne „kell” és „muszáj”.

— Akkor mi marad?

— Az a tiszta pillanat, amikor két lélek felismeri egymást. És minden más eltűnik. Az idő. A tér. A világ. Csak az az egyetlen igazság marad, amit nem lehet kimondani, csak érezni.

— És ha elmúlik?

— Nem múlik el. Ha igaz volt, akkor örökre megmarad. Mert a szeretet nem az együtt töltött időben él, nem a mindennapokban, nem a kimondott szavakban. A szeretet ott van egy pillantásban, egy érintésben, egy csendben. Ott van akkor is, ha az utak szétválnak. Mert ami valóban a lelkünk része lett, azt senki nem veheti el tőlünk.

— Szóval a szeretet örök?

— Ha igaz, akkor igen.

— De hogyan lehet tudni, hogy igaz?

— Nem lehet tudni. Csak érezni. Az igaz szeretet nem kérdőjeleződik meg. Nem kell bizonyíték, nem kell garancia, nem kell ígéret. Csak van. Mint a napfény, ami akkor is világít, ha nem nézel fel az égre.

— És ha valaki nem érzi? Ha csak képzeli?

— Az már nem szeretet. Az illúzió, vágy, elképzelés. A szeretet nem azt mondja, hogy „akarom”, hanem azt, hogy „van”. Nem követel, nem kér, nem vár. Csak létezik.

— Akkor miért mondják, hogy a szeretet fáj?

— Nem a szeretet fáj. Hanem a hiánya. Az, hogy ragaszkodunk valamihez, amit elvesztettünk, vagy ami talán soha nem is volt a miénk. A szeretet nem tud fájni, mert a szeretet tiszta. A hiánya viszont…, az tud fájni.

— És ha valakit elveszítünk, akit szerettünk?

— Akkor sem veszítjük el igazán. A szeretet nem múlik el, nem tűnik el a semmibe. Nem számít, hogy az élet külön utakra sodor, vagy hogy a földi világban már nem érintheted meg azt, akit szerettél. Aki igazán a lelked része lett, az ott marad benned. Egy gondolatban, egy emlékben, egy érzésben. Egy szellőben, ami megérinti az arcod. Egy dallamban, ami felcsendül a távolból.

— Tehát a szeretet még a halált is túléli?

— A szeretet az egyetlen dolog, ami túléli a halált.

Szeretettel,

Elmira