művészet és BDSM

Tegnap este kijött a gyerek a szobájából és mondta, hogy az egyik kedvenc énekesünk öngyilkos lett. Azon gondolkodom, hogy egy művész mennyire mélyen éli meg az érzelmeit. Minden félelmet, minden fájdalmat, minden örömöt kiprésel magából és világgá kiált. Egyrészt, hogy szabaduljon tőlük, másrészt mert kell a hely az elkövetkezendőeknek. És mi együtt félünk, együtt fájunk, együtt örülünk vele, mert úgy érezzük a nevünkben is beszél és a nevünkben is érez. Ez egy körforgás, ami mindkét felet élteti.
Hasonlóképpen, mint a BDSM-ben, csak mi ütésekkel, sikolyokkal, sírással és megalázottsággal adjuk át magunkat a másiknak, így adjuk a tudtára, hogy elfogadjuk, hogy fontos nekünk. A testi-lelki fájdalom itt önkéntes és felszabadító, mély és megtisztító. Mint ahogy az élet is, amit élünk és megélünk.