Női szeretet

Egy nő másképpen szeret.

Főleg egy olyan nő, aki minden érzelmet ezerszer erősebben él meg, aki a kudarcokat viharokként, az örömöket eufóriaként értelmez, és a lelkében háborgó tengerként csapkodnak a hullámok.

Mert minden megérinti.

A világ búja, egy árva virágszál a romok közepén, egy gyermek kacaja. A napfelkelte narancsos fénye, ahogyan megcsillan a harmat a fűszálakon, és ahogy este ráköszön a hold.

Érzi a rosszat, ott, a lelkének egy olyan pontján, amely rögtön sajogni kezd, szúr, mintha csak százezer tőrt vágtak volna bele- érzi, és elkomorodik, lényének fénye halványodni kezd. Olyannyira bántja, hogy napokon át gondol rá, és fáj neki, ha nem tehet ellene.

A világ kegyetlensége, az emberiség bűnei megragadják a szívét és szorítják- sokszor teherként nehezednek a vállára, mert benne él, mert látja, mert nem tehet az ellen sem. Tudja, hogy kevés ahhoz, hogy mindent megváltoztasson, hogy átformáljon, hogy fejlesszen, egy magasabb, megértőbb, elfogadóbb világot teremtsen.

De megérzi, messziről kiszagol egy embertelen lelket, egy gonosz, lenéző, nárcisztikust, egy önmagát illúziókban ringató, rózsaszín ködben, homályban tapogatózót, egy megsebzett szívet, egy szenvedőt...Mindenkiről tudja, milyen, még akkor is, ha néha megmenteni akar, ha egy pillanatig vak, és nem vallja be magának sem, ha valaki nem éri meg a szenvedést, a küzdelmet.

A végletekig empata, de vigyáznia kell, hogy erre ne menjen rá a saját élete, a mindennapjaiba ne kússzanak bele visszafordíthatatlanul mások szomorúsága.

Vigyáznia kell, hogy ne akarja más terhét is sajátjaként cipelni- tudja, hogy attól tönkre menne. S mikor mégis a hátára veszi- hát napokig önmagába fordul, hogy újra felélessze magát, mint egy főnix.

De nem csak az agóniát ismeri.

Ugyanilyen hévvel él meg minden jót, minden szépet, amit elébe görget a sors.

A boldogság számára nem csak illúzió, hanem elérhető, megfogható, megtartható állapot, amelyben élni, létezni akar. Kergeti, hajtja, s néha verejték árán ugyan, de ösztönösen érzi, hogy merre kell mennie, hogy rátaláljon.

Ő ugyanazokat az érzelmeket éli meg, mint mindenki más, csak milliószorosan.

Nem tudni, miért és hogyan válik egy nő ilyenné.

Nem tudni, miért neki adta meg az élet ezt a mindent elnyelő, mindent megérző szívet?

De az ilyen nő, az ilyen ember azt is tudja, ha valami különleges.

Ha valamit két markában óvatosan kell tartania, hogy el ne ejtse.

Egy ilyen nő, ha szeret, duplán szeret, és mégjobban hálás. Egész lényét adja- mert tudja, kinek adhatja oda.

Érzi, ha valakiben bízhat, és ha egy érzelem nem csak délibáb.

S ha ráleltél egy ilyen nőre, akkor vigyázz rá, mert kevesen tudnak nála mélyebben szeretni.