Miért jó vitázni?

A tegnapi posztra érkezett pár egyet nem értő komment, de a hölgyek/urak elzárkóztak attól, hogy kifejtsék, miért nem értenek velem egyet. Ez engem végtelen szomorúsággal tölt el, mert így nem alakult ki vita.

Én gondolok valamit a világról, vagy annak egy részéről, és abban a hitben vagyok, hogy igazam van. Vannak egyértelműen eldönthető kérdések (pl: mikor halt meg Jacko?) és egyértelműen eldönthetetlen kérdések (Gödel első nemteljességi tételének bármelyik következménye), valamint e két végpont között végtelen kérdés. Namármost, ha megfogalmazok egy állítást, akkor ahhoz képességeimhez mérten fogok indoklást is csatolni. Egyrészt, mert ez így elegáns, másrészt mert az olvasó valószínűleg másként gondolkodik, és az érvelés nélkül csak lóg a levegőben a kinyilatkoztatás, amivel csak többen lennénk.

Cserébe elvárom, hogy ha valaki azt mondja, hogy márpedig én tévedtem, akkor ezt indokolja is meg. Nem azért, mert tévedhetetlennek gondolom magam, (sőt) de ha egy részletesen kifejtett érveléssel szemben annyit tud felhozni, hogy "de nem is", akkor felmerül bennem a gyanú, hogy kettőnk közül én fektettem több energiát a kérdés megfontolásába. Ettől még lehet igaza, de ebből soha nem fogom megtudni. Ellenben ha megfogalmazza, hogy MIÉRT gondol mást, akkor esélyem van belátni, hogy neki van igaza, vagy lehetőségem arra, hogy a saját álláspontom védelmében reagáljak rá. És így tovább, ez maga a vita.

És a vita az egyetlen módszer arra, hogy új nézőpontokkal gazdagodhassak. Nem tudom kitalálni, hogy kinek mi jár a fejében, de érdekel. Tehát vitázom, hogy megtudhassam, más hogy látja a világot, hogy annyival is okosabb és bölcsebb lehessek.