Még egy kicsit a zenéről...

Valahol ott tartottunk, hogy „úgy lett…”!

De hogy? Úgy, hogy átbeszélgettük az egész éjszakát, sőt a reggelt, egészen úgy valahogy 10:00-ig. Különösebben nem érintettünk durva témákat, amolyan vanilla ismerkedés történt. Pár jól irányzott kérdéssel igyekeztem hosszasan kinyilatkoztatni, én csak figyeltem, hallgattam, mindent gondosan feljegyzeteltem, csodáltam. Muszáj volt, nagyon a zsánerem, de nem csak azért mert magas, formás, kellően telt, fehérbőrű, fekete hajú, kék szemű, elegánsan csinos és társai, hanem mert egy olyan kimért tartás, egy elit kisugárzás, visszafogott bujaság járta át. Szerény, de tudja magáról, hogy mennyit ér. Messziről észre lehetett venni, hogy egy igazi „kékvérű” Nő és tényleg az, így is és úgy is, itt ott látszottak a kék erek a bőrén keresztül sejtelmesen. Mégis konszolidált jelenség úgy egészében. Nem tett hírtelen mozdulatokat, kecses, higgadt volt, bár megfordult a fejemben, hogy mesterségesen, direkt tartja fent nyugodt kisugárzását, mint ahogyan én is maximálisan igyekeztem a rám gyakorolt hatását leplezni.
Sok minden szóba jött, kiderült Róla, hogy hozzám hasonlóan kedveli az ódon hangulatú kerteket, régi házakat, a patinás, antik tárgyakat, az old school-t, mint öltözködési, mint zenei stílust, ja és ide a társaság kedvéért jött, nem a zenéért. Ennek nagyon örültem, mert már lassan ajánlkozni akartam véráldozatnak a sok „szép” muzsika rám kifejtett gyalulása miatt. Pont ezért törekedtem kicsábítani sétálni a közeli parkba, bent nagyon meleg is lett addigra. Úúú, pedig én nagyon utálok sétálni, na de Vele, azért értitek na. Egyszer régen történt, egy exem szana széjjel, szerte szana rombolt, hogy márpedig ő sétálni akar menni, stb… Elmagyaráztam neki, hogy nem, de úgy, hogy: NEM!!! Csak nem maradt veszteg…
Mondom: - Tudod mit? Gyere elviszlek sétálni! - De addigra már úgy rendesen idegállapotba kerültem őnagyságától. - Gyere szállj be! -
- Miért? Nem sétálni megyünk?
- De igen csak elviszlek oda, AHOL sétálunk majd. - Láttam, hogy nem teljesen érti, de beszállt. Elmentünk az esztergomi Bazilikának az emelkedős parkolójába. Egyből lent meg is álltam.
Mondom: - Szállj ki! - Kiszáll. - Na tessék, lehet sétálni! - És elindultam mellette egyesben alapjáraton. Félig nevetett, de mivel vele történt így annyira nem is volt vicces, neki... Többet nem kellett sétálni menni! :)
Tehát a kedves kékvérű Hölggyel sétáltunk jó pár órát és végül hazakísértem. Éreztem, Ő is élvezte az együtt eltöltött időt, azzal váltunk el, hogy online folytatjuk. Bár sűrű hete lesz, azért keressem bátran, ha tud úgy is jelentkezik.
Ekkor még nem sejtettem semmit, teltek a napok szépen egymás után. Egy teljesen ártatlan leányt ismertem meg, egy igazi úri nőt. Az is volt! A tudatalattimban azért így utólag visszagondolva motoszkált valami, hogy hol a trükk, mi a gond vele, ilyen egész egyszerűen nem élhet a földön, túl jó, létezhetetlen!
De nézzük, hogy is alakultak a dolgok. Szép fokozatosan közeledtünk egymáshoz. Nehezen nyílt, titokzatos magatartásával egyre nagyobb figyelmemet vonta magára. Szétkérdeztem szegénykémet, suli, sport, hobbi, meló… Mélyültünk elfele egymásba, poszttraumás stresszeket egyeztettünk, ekkor sokkolt másodszor. Részletesen kifejtette, hogy a szülei két éves korában lemondtak róla és egy lányzárdába adták, ahol annyira nem volt oly jó Neki, eleinte. Páratlan szépsége és bámulatos hajlékonysága okozta vesztét, ugyan is a nevelőnő rögeszméje a balett volt. Nos lássuk be egy 3-4 éves kislánynak, akit sorsára hagytak, nem feltétlenül arra van szüksége, hogy mindenfélét ráerőltessenek és rendszeresen minden határon túlmenően többek közt fizikailag bántalmazzanak. Saját elmondása szerint mindezek adtak erőt számára, hogy a lehető legjobbá akarjon válni, akármibe is kerül, bármibe is kezd bele. Eleinte bőgött, üvöltött, tombolt, toporzékolt. Majd olyan 12-13 éves korában, amikor elkezdte felfedezni „női” mivoltát átértékelődtek a lelkét, testét, szellemét ért sérelmek; elkezdett izgalmas, egyre élvezetesebb tapasztalatokat találni a metódusban és már csak azért, hogy bosszantsa a nevelőnőt direkt hibázott, így megkapta a napi adagot. Ezek az évek nem múltak el nyomtalanul, lelke zárkózottá, szelleme betegesen maximalistává, teste hegessé, meglepően érzékennyé, befogadóvá vált. Csak hallgatom és csak hallgatom megrázó történetét, mondom magamnak, nem elég mindez Neki, még velem is összehozza a sors.
Képtelen vagyok tovább szótlanul tűrni, ki akarom zökkenteni ebből a felzaklató „nosztalgiából”. Tudod én nem szeretek zuhanyozni, de úgy konkrétan utálok. Bármikor, amikor csak tehetem mindig kádban fürdök. Hogy hogy? Kérdi olyan az életbe visszatérő hangon… Egyfelől tényleg nem szeretem a zuhanyzást, általában állsz, érzékenyebben és gyorsabban érint, ha megváltozik a víz hőfoka, sokszor nem is férek el, ilyenek… Másfelől pedig van a kádnak számomra egy mágikus ereje. Ugye a hosszú távú párkapcsolatnak alappillére, hogy szinkronba kerüljetek és együtt változzatok. Na meg, hogy meghallgasd a nőt! Na pont erre tökéletes közeg a rendszeres kádban történő együtt fürdés, lehetőség szerint minden nap. Gondolj csak bele, meztelenül ott vagytok kettesben, fedetlenül, össze is értek nagy valószínűséggel. Aztán ott van a víz, a víznek van egy tudat alatt ható nyugtató, harmóniateremtő tulajdonsága. Tehát minden adott, hogy egy pár kezelje, kondicionálja a viszonyukat, de el is fajulhatnak a dolgok! ;)
- Igen, így lehet; igazad van!
- Ez a két leggyönyörűbb szó, amit egy nő egy férfinek valaha mondhat!
- Mi? Az, hogy igazad van?
- Igen, az!


D.E.