Beszélgessünk egy kicsit a zenéről...

BDSM Blogok » Blog - don_extra » Beszélgessünk egy kicsit a zenéről...
2019. 05. 17. 19:51 | Megjelent: 1209x
'Aszaltál már zongorán?


Én többször is! Barack, szilva, körte, amit akarsz! Jó nem, csak fogok, ha végre lesz egy 200 éves fatőkés bécsi fekete zongora a nappalimban. Szinte átlátszóan csillog a fényes, sötét felület. A Dóm frakkban helyet foglal nála és maga mellé kuporogtatja a subináját, hogy hallgassa a játékát. De ez majd egy másik történet lesz!

Szóval zene! A zene jó, a zene fontos, a zene hasznos, a zene kellemes, a zene feltölt, a zene segít és még sorolhatnánk. A zene segít! Miben is segít? És most Mindenkit megkérek vonatkoztasson el a skatulyázástól, DE azért lássuk be a zene segít támpontokat adni. Az öltözködésben például megjelennek az adott zenei irányzatra jellemző vonások, ruhadarabok, majd abból pedig némiképp lehet következtetni a személyiségre és így tovább... De ugye nem általánosítunk, csak feltételezünk és nyitottan hagyjuk az adott személyt erre rácáfolni. Ennek a gondolatmenetnek a mentén morfondíroztam egy kicsit. Rám brutálisan hatnak a gót Hölgyek, az alkalmazott színek, ruhadarabok, smink, a piercingek, az a zsigeri szenvedély, meg úgy a más, a különleges, az eltérő. Eldöntöttem olyan közegbe kell kerülnöm, ahol csoportosulnak az ilyen személyek. Itt utalnék vissza a zenére, egy gót stílusú koncert pont megfelelő lenne erre a célra. Keressünk ilyen és ehhez hasonló rendezvényeket az interneten. Némi gondot okozott az a tény, hogy én fekete és tört zenéket preferálok elsődlegesen, illetve az egyéb stílus klasszikus darabjait. A bakelitlemez gyűjteményemben is van pár igen kellemes darab, de azok ebben az esetben csekély mértékben visznek előre sajnos. De milyen is az igazi ilyen stílusú zene, milyen zenekarok játszanak ennek a közönségnek? Néhány óra kutakodás után találtam is egy eseményt, kb két hét múlva lesz, mondom addig felkészülök rá. Ki kell glancolnom az elegáns, bőr cipőmet, le kell ápolnom bőrolajjal a bőröltönyömet, ki kell derítenem, hogy hol látták utoljára a fekete, vagy a vörös ingemet, melyik nyakkendő lenne a legmegfelelőbb, ilyenek. Meg úgy át kell gondolnom az egészet, lévén teljesen új lépésre készülök. Tetszik érteni!? El is készültem mindennel, mondom ez így jó lesz! Eljött a nap! Én szeretek időben érkezni mindenféle rendezvényre, találni egy jó helyet, ahonnan jó a rálátás a placcra az érkezőkre, így maximalizálva az esélyt, hogy szép sorjában felvonuljanak a Lányok, így kerülve fórhoz a később érkezőkkel szemben. Így is tettem, nyitásra oda is értem, bejutottam. Néhányan lézengtek csak, korán volt. Feltérképeztem az új helyet, kértem egy energiaitalt, ki tudja mennyire fajulnak el a dolgok. Kinéztem egy tökéletes asztalt közel a bejárathoz. Ja igen, régebbi hely lévén a kötöttségeknek köszönhetően közel volt az illemhely a bejárathoz, ami nagyon jó, mert a Hölgyek ott használnak egy ösvényt, mint az itatóhoz járó állatok a vadonban, lesben állva, vagyis ülve várhatok csak dupla hatásfokkal. Illetve onnan rá lehetett látni az italpultra is, egy szó, mint száz, pöpec pozíciót fogtam, megérte időben érkezni. Telt múlt az idő, gyűltek az emberek, alakult a hangulat, elindultak a koncertek. Elfogyott az ital, szereztem újat, de mikor leültem és megfordultam pont betoppant két olyan "egyed", éppen olyanok, akik miatt jöttem. Feltételezhetően barátnők kettesben. Ez az, ez a beszéd! Aktív scannelés következett, minden apró részletet megfigyeltem. Egyik jobb, mint a másik! Nevezzük Őket Magas és Dundi Hölgynek, így különböztetve meg. A Magas Hölgy kb 27éves, 185-190 cm, amolyan sáskalábú, brutálisan széles csípőjű, hófehér bőrű, fekete, vagy nagyon sötétkék, derékig érő hajú, kék szemű, fűzőben, csipkés, tűl miniszoknyában, térd alá érő magas sarkú csizmában, combfixben, kilátszó harisnyatartóban, csipkekesztyűben sok tetoválással, orrában középen piercing, góthoz méltó erős smink, gyönyörű arc, elég visszafogott temperamentum. A Dundi Hölgy kb 24 éves, 170-175 cm, 15 cm-is, platform nélküli tűsarkúban, a lábfeje nem hogy egyenesen folytatta a lábszára vonalát, de még visszább is hajlott, hmmmm-rrrrrrr, imádom, latex combfix, hosszú latex ruha magasan felsliccelve egy oldalon, lakk fűző, minicilinder a hatalmas tűzvörös, göndör hajára tűzve egy parányi fátyollal, úgy saccra 110-50-120 szóval a homokóra az csak jelenthet, eszméletlen vastag combok, hatalmas piros körmök, nem volt tetkó, legalábbis látható helyen nem, zöld szem, szemüveg, és az a szeplős fehér bőr, óóó, na az bizony igen kérem szépen, mosolygós, bájos arc, dinamikusabb mentalitás. Nevetgéltek, nagyon jól érezték magukat. Messziről úgy festett a dolog, Ők ma nem fognak ismerkedni, szórakozni jöttek. Természetesen, hatalmasakat nyeltem, bitang jók voltak na! Pont ahogy szeretem! Én csak csendben sütkéreztem a látványban, szemlélődtem, vártam, kivártam. Igyekeztem a lehető legtöbb információt begyűjteni. A pulthoz vették az irányt így a popózatukat is kényelmesen meg tudtam vizslatni, én mondom, okék voltak a Lányok! Kíváncsi voltam mit rendelnek, antialkoholista lévén ez nálam sajnos egy sarkalatos pont. Dundika egy sörrel, Magaska egy pohár borral fordult el a pulttól. Szóval alkohol, rossz pont, a sör főleg. A bor még nem is annyira, de hát elvégre lazítani jöttek. A tetoválás sem túl jó pont, főleg a sok, látható helyen. Kevés ízléses tetoválást láttam eddig. Így kb 1-1. Beszaladtak a tömegbe táncolni, kicsit felocsúdtam a nyálcsurgatásból, körbe is néztem mi a helyzet és velem egyszerre kb 30 férfi tette ugyan ezt. Mondhatni Ők voltak ketten a bálkirálynők. A morajlás is nagyobb lett, folytatták a beszélgetést a többiek. Elkezdtem stratégiát gyártani rögtönzés jelleggel. Érveltem, pro-kontra, gyorsan átfutottam a látottakat. Hamar szembesültem a tényekkel, hogy mulatni vágyó lányokat megzavarni, nem a legjobb ötlet, hátránnyal jár. Ugyan ketten leszakadva a csordától könnyű prédának tűnhetnek, de mivel ennyi alapján képtelenség eldönteni, melyik legyen az áldozat, tovább gondolva, arra jutottam figyelni kell még, hogy el tudjam dönteni, mi legyen. Nézzük, ha rámegyek az egyikre és nem, akkor mivel barátnők, el van rontva a másiknál is a rex. De miből lehetne megtudni, hogy ki is a helyes választás. Úgy kellene beszélgetni velük, hogy csak bulizunk, ártatlanul, mit sem sejtetően társalgásba elegyedni, ismerkedni, akkor erősen figyelni a testbeszédre és hamar kialakulhat az irány. A közelükbe kell férkőzni, kell egy ürügy, elvégre minden "háborúhoz" csak egy ürügy kell! Na hozok még egy bambit és akkor összekalapálok egy haditervet. Annyira elméláztam a nagy okoskodás közben, hogy észre sem vettem, hogy a mögöttem lévő asztalhoz leült egy társaság, 7-8 fő, fiuk, lányok vegyesen. Amikor gondterhelten magamba fordulva, felpattantam, a hátratolódó székkel igen rendesen meglöktem a mögöttem ülő csajt. Úgy konkrétan magára döntötte a pohara tartalmát. Egy pillanatra megállt az idő, édes vazelines makkréla, ez pont most kellett nekem... Felnézett kérdően, hogy WTF, ki ez a gyökér, láttam rajta, hogy abban a pillanatban, hogy meglát nulla pillanat alatt eltűnik az arcáról az a megöllek arckifejezés és átvált egy amolyan szempilla rezegtetős csábításba, kedves hangon, Te... figyu... ezt most muszáj volt??? A kedvenc ruhám, a nagyimtól örököltem, ez egy felbecsülhetetlen értékű darab, csak darálta, de barátságos hangon és én elvesztettem a valóságot, néztem rá figyelmesen hallgattam, konstatáltam a történetet, amolyan kicsit incselkedően folytatta... tudtam, hogy olt, viccel, így akarja meghívatni magát egy valamire. Több sem kellett, gondosan leszakítottam a falkától és meginvitáltam a pulthoz választani, arra hivatkozva, hogy onnét nem látni a kínálatot, aztán hogy, hogy nem elfelejtettünk visszacsatlakozni a társaságához. Maradjunk annyiban, hogy az a kezdő energiaital meghálálta magát úgy reggel, amikor világosodott!


Szóval felesleges túlspilázni, ha úgy kell lennie, akkor úgy is úgy lesz!

D.E.

Hozzászólások (0)


Még senki nem szólt hozzá a bejegyzéshez.