Csak a tettek számítanak?

„Csak a tettek számítanak”?

Na ne nevettess.

Ezt azok mondják, akiknek nincs bátorságuk beszélni. Akik reszketnek, ha ki kellene mondaniuk, hogy alázkodni vágynak. Hogy uralják őket. Hogy kell valaki, aki kitépi belőlük a kontrollt.

De nálam nincs elbújás a cselekvés mögé. Nincs némán végrehajtott parancs, csak hogy ne kelljen kimondani: akarom, hogy használj.

A tested az enyém lehet, ha kérem.

De ha a szád nem tudja követni a testedet, akkor csak egy üres héj vagy.

És engem nem érdekel a héj.

Nálam az engedelmesség ott kezdődik, hogy kimondod.

Hogy felvállalod, meztelen hangon, kicserepesedett szájon: igen, Úrnőm, a magáé vagyok, testemmel, hangommal, szégyenemmel, mindenemmel.

Ha ez nem megy, akkor nem vagy kész szolgálni. Akkor csak egy perverz kis játszótér kell neked, nem hatalom, nem mélység, nem odaadás.

Én nem egy szerepet keresek.

Nem kellenek bábok, akik végrehajtanak.

Én akarom a szíved vergődését, mikor ki kell mondanod, hogy kell a fájdalom.

Akarom, hogy lássam: minden mozdulatod mögött ott a tudatos döntés, ott a vágy, ott a kínba burkolt gyönyörűség.

És ha nem tudod kimondani, hogy hová akarsz zuhanni, nem vagy méltó rá, hogy én legyek az, aki leránt.

Úgyhogy ne gyere nekem azzal, hogy csak a tettek számítanak.

A tettek a minimum.

A nyelved – az a kulcs.

Mert először a szádat nyitod ki.

És ha azt nem tudod, akkor a combjaid nyitva maradhatnak, de én nem fogok belépni.