...olyan levelet kapsz, amiből érzed, hogy az írója rád kíváncsi és csak utána a nőre, vagy a dominára, de azt is érzed, hogy ő is számít és azt is szeretné, hogy számítson neked, akkor kialakul egy olyan beszélgetés, amiben egy idő után már egymás lelkének rezdüléseit is érezni fogjátok. Aztán végre találkoztok és rájöttök, hogy eddig minden kapcsolatotokban éhezett a lelketek. És az elején gyógyultok mindketten. De már együtt. Amikor teljes elfogadás, megértés van köztetek, amikor tudjátok értékelni azt, amit kaptok és úgy lehettek önmagatok, hogy nem kell attól félnetek, hogy túl sok, vagy éppen túl kevés vagytok a másiknak, akkor tudjátok, hogy megérkeztetek. Haza, otthon vagytok.
És mindenre választ kaptok, arra is, hogy miért tol ki veletek az univerzum, mikor ti semmi mást nem szeretnétek, csak szeretni és szeretve lenni és nem vagytok rossz emberek, mégsem kaptatok soha igazán jót az élettől. Sőt, ti egy csomó jót adtatok másoknak, de nem értékelték eddig. Sem a szeretetet, sem a gondoskodást, sem a féltést, vagy a törődést. Sőt, azt éreztették veletek, hogy nekik ez terhes.
De megkapjátok a választ, ami az, hogy át kellett mennetek ezeken, hogy most tudjátok értékelni a jót. És ha azt is érzitek, hogy a másik is törődik veletek, akkor tudjátok, hogy miért is éhezett eddig a lelketek.
És akkor minden a helyére kerül. Bennetek is, meg az univerzumban is. Mert tudjátok, hogy most már biztonságban van a lelketek.
Mert mindannyian azért vagyunk itt a bolygón, hogy tanuljunk. És azt hasznosítsuk. Ha van bennünk kellő alázat, akkor meg is tesszük. És ha olyannal hoz minket össze a sors, akiről tudjuk, hogy éppen olyan jószándékú, mint mi vagyunk és sohasem fog minket bántani, akkor megnyílunk és elveszítjük a tüskéinket, leomlanak a szívünk köré húzott falak.
Most már én is hazaérkeztem. Sokára és rengeteg csalódás után, de végre otthon vagyok. És most már hálás vagyok az univerzumnak. Is🙂
Hozzászólások (5)
A sok sz*r kellett ahhoz, hogy most ezt érezhesd, és igazán értékeld. Az élet attól szép, hogy néha nem az. :D