Ghosting, again

BDSM Blogok » Blog - Delila » Ghosting, again
02. 22. 22:05 | Megjelent: 280x

Az exemmel sokmindent meg és átéltünk. A kapcsolat alatt és a szakítás után is. Sokáig dühös voltam rá, de ez kellett ahhoz, hogy leváljak róla érzelmileg. Az vesse rám az első követ, aki még nem siratott el egy kapcsolatot és a gyászfolyamat során sohasem haragudott arra, akit azelőtt szeretett. Na ugye? De ez a düh mostanra elmúlt és a kapcsolat egy mély barátsággá alakult.

Egyikünk sem rossz ember, csak egymásnak nem voltunk jók, van ilyen. Szóval, mostanra megszelídültek az egymás iránti érzéseink és megint tudjuk tisztelni a másikban azt, ami jó és nem haragudni azért, ami kevésbé az.

Sokat beszélgetünk, vannak közös érdeklődési pontjaink, ismerjük egymás családját és ezeket a dolgokat nem lehet csak úgy elengedni. Tudunk egymás magánéletéről is, azt is tudja, hogy most van egy játszótársam, de ez a kapcsolat csak ennyi és mivel ismer, tudja, hogy ez engem hosszú távon nem elégít ki érzelmileg.

Ezért bíztat, hogy adjak esélyt azoknak, akik normálisan közelítenek felém és én hallgatok rá.

Szóval adok esélyt. Lássuk, milyen eredménnyel: egy udvarias levél, elkezdünk beszélgetni, közli egy pár levélváltás után, hogy e hó nyolcadikáig továbbképzésen van, utána keres. Ma írt azóta először. Egyrészt a továbbképzés sem 24 órás, másrészt 8-a rég elmúlt. Azt hitte, hogy eddig várok rá?

A másikkal napi több levél az elején, most lassan 1 hete el sem olvasta az utolsó üzenetemet. Rá sem fogok várni.

És ez nem az összes ilyen, van még egy pár a tarsolyban.

Tehát kedves hölgyek, de főleg urak, akik arról panaszkodnak itt a blogfalon, hogy a nők nem is válaszolnak: szerintetek ezek az urak megérdemelték, hogy válaszoljak, időt, energiát fektessek az ismerkedésbe? És érdemelnek egy második esélyt? És ezek után csodálkoztok, hogy nem válaszolunk nem csak a sablonlevelekre, de a személyes megkeresésekre sem? Miért gondolja bárki is, hogy havi 1 levéllel fenn lehet tartani az érdeklődést? Egy olyan oldalon, ahol jóval több férfi, mint nő van és valljuk be, hogy a legtöbb férfi adatlapja szintén nem egyedi és különleges annyira, hogy azt mondjuk az első levél után, hogy igen, erre vártam eddig!


PS: az exem már nincs az oldalon. Besokallt és törölte magát, pedig mondtam neki, hogy elég, ha csak hibernálja a regjét. Mégis ő olvasta először ezt a blogot, mert elküldtem neki emailben és a beleegyezése nélkül nem jelentettem volna meg.




Hozzászólások (13)


#470513 | 02. 24. 17:18
De, aztán elássuk Herrmannal 😀

Végtére is azok vagyunk, nem?

Hát igen, de ő makacs, nem hagyta, hogy lebeszéljem a törlésről 🤷😀
#470512 | 02. 24. 17:07
Látod, vannak ilyen emberek is.. Véleményem szerint fontos, hogy ne általánosítsunk. A legokosabb. Ez a gondolat persze rám is vonatkozik, mert bizony egyszer-kétszer kicsúszik a számon pár kéretlen jelző, mikor szellemjárásnak vagyok szenvedő alanya, DE inkább így, mintsem.. Ócska közhely, hinni és bízni kell, más megoldás nincs. Minden időt és energiát pocsékló szellemet nem lehet fenéken billenteni.. Pedig, pedig! 😅
Egyébként örömmel olvasom, hogy értelmes, felnőtt emberek módjára rendeztétek soraitokat! 🙂
Ami pedig az exe-d illeti, kár érte, kiváló ügynök volt! 😉
#470455 | 02. 23. 07:13
Értem amit írsz és megértem mert hasonlóan jártam/járók már Én is!
Sajnos az ilyen egyének nemtől, kortól függetlenül veszik el mástól a lehetőséget és a bizalmat! Persze a kivétel erősíti a szabályt de sokszor azt is észre veszi az ember pár tagnak a primitív megnyilvánulása esetleg bemutatkozása vagy az apróban feltett hirdetése felér egy vízummal szabadulást a disznó olból!
#470454 | 02. 23. 07:10
Ez annyira komoly, de így van! 😂
#470449 | 02. 23. 00:28
Nem tudom, mert erre már nem szoktam válaszolni 🤷😀
#470448 | 02. 23. 00:23
Zokon veszik, hogy nem szeretsz n-edik lenni a sorban?😄
#470447 | 02. 23. 00:18
Pontosan így gondolom én is.
Az a legcukibb, mikor törlöm a hosszú ideje nem válaszolók leveleit és rámírnak, hogy miért?
#470446 | 02. 23. 00:07
Abszolút megértelek, én is sokszor megéltem ezt és talán pár blogom is született a témában. Az egy természetes folyamat, hogy felkeltjük valaki érdeklődését, megkeres és vagy elkezdünk ismerkedni/beszélgetni, vagy nem. Utána pedig eldöl, hogy szeretnénk-e folytatni/továbblépni, vagy nem. Nekem a folytatáshoz kell, hogy érezzem, érdeklem, kezdek fontossá válni, amihez szükségesnek érzem a napi kommunikációt. Ennek hiányában nem éri el a vonzalmat azt a hőfokot, ami a továbblépéshez motivál. Ha az ismerkedés elején sincs rám legalább napi pár perce (inkább több) online, akkor később sem lesz és ha parkoltat, akkor nem tud a kapcsolatunk építkezni. Max alkalmi játszótárs lehet, ha jó vele a szex. De keresem tovább mellette, akire vágyom.
A több napja nem válaszolókat, hetekre eltűnőket elengedem és megalázónak tartom, ha egy hülye kifogással visszatérnek, mert másnak nem kellettek.
#470445 | 02. 22. 22:51
Jó 😀
#470444 | 02. 22. 22:48
Nyugodtan írhatsz...
Pl azt ,mikor hova kell az ÁSÓ...
🤣
#470441 | 02. 22. 22:33
*érdeklem
#470440 | 02. 22. 22:32
Én sohasem írok rá senkire és mivel alapvetően jóindulatú vagyok, abból indulok ki, hogy azért írt nekem valaki, mert kíváncsi rám. Tehát ha eltűnik a beszélgetés közben, bármily oka is van rá, én úgy érzem, hogy nem érdekelné annyira, hogy a minden ember napi 5 szabad percében, ahová mindenki viszi az okostelót, annyit írjon, hogy bocs, de most nagyon elfoglalt vagyok.
#470437 | 02. 22. 22:20
Nyilván van szebb, jobb, fiatalabb, karcsúbb. Kispadoztatnak az urak. Miközben állítólag ők vannak olyan sokan, hogy nekünk kellene kispadoztatni őket. 🤣🤣🤣






 
Sütiket (cookie-kat) használunk a weboldalunk látogatásakor biztonsági és felhasználóbarát funkciók biztosítására, valamint statisztikai adatok gyűjtésére. További információ: Adatkezelési Tájékoztató