Az óra ketyeg tovább...

Szokták mondani, felmelegítve csak a töltött káposzta...

Az elmúlt egy hetet valamiféle "felmelegítéssel" töltöttem.

Az emlékek, ha nem is szépültek meg, de maradt még valami.

Leginkább kételyek és kétségek. Ezek csak még inkább megerősödtök.

Megint nem hittem elsőre a saját szememnek, de aztán szépen rá lettem vezetve.

Az elmúlt hónapokat a megerősödéssel töltöttem. A fejlődéssel - mert nem kell mindenáron valaki.

Vannak emberek, akiken nem lehet csakúgy túllépni.

De tulajdonképpen ez is csak döntés kérdése.

Most pedig már tisztán és világosan látom, mi kell nekem.

Látom, hol vannak a határaim. Elfogadom őket.

Belátom, hogy én egyedül kevés vagyok egy kapcsolathoz/ annak fenntartásához.

Azt is értem, hogy nem nekem kell adnom, adnom és adnom (kizárólag).

Most a csendes magamba fordulást fogom választani.

Ilyenkor mindig kell egy kis megnyugvás.

A magammal foglalkozást folytatom - mert jót tesz.

A hetek, hónapok pedig ismét eltelnek majd.

És most már hagyni fogom, hogy teljen tovább.

Nem állítom meg az időt.