Korábbi blogbejegyzésemben meséltem már a női ruhákkal való kapcsolatomról. Az a jó ebben a fétisben, hogy akkor is lehet élvezetet találni benne, ha az embernek éppen nincs bdsm-partnere.
Nyilván azzal sem vagyok egyedül a világban, hogy időnként (szintén leginkább a "partner-hiányos" időszakban) szükség van az önkielégítésre. A szub-énem ilyenkor persze összeköti a masztit a szubmisszivitással.
Ma egy nagyon élvezetes játékot találtam ki, ami nagyon elnyerte e tetszésemet. Talán nem én vagyok ebben az egyedüli. ezért megosztom itt, talán nem csak nekem "jön be.
Kimerült a patron a házi nyomtatómban és a pótlásért egy műszaki boltot kellett felkeresnem, ami két metrómegállós utazást és kb. 300 méter gyaloglást igényelt. Először is a már jól bevált felfújhatós plugomat síkosítóval rendesen bekenve feldugtam magamnak. Felvettem egy viszonylag nagyobb méretű tekete csipkbugyit, ami szükség esetén bent tartja a szerszámot. Felülre egy 85B méretű szivacsos melltartót és egy sárga női sportfelsőt vettem fel. Majd jött egy saját pulóver és a farmer. A plugnak a csövét a bugyi hátsó részénél vezettem ki, természetesen a felsőt és a pulóvert nem tűrtem be a bugyiba, a ruha eltakarta. A plug csöve szerencsére elég hosszú, így a derekamra tudtam tekerni és a pumpáját a télikabát zsebein keresztül tarhattam a kezemben.
Hogy még véletlenül se csússzon ki a fenekemből, indulás előtt egyet pumpáltam. Nem volt fájdalmas vagy/és kellemetlen, ahogy megtettem a megállóig tartó utat, de azért persze éreztem. A metró 2:30 perc múlva jött, így volt időm, hogy egy észrevétlen pumpálással növeljem a plug átmérőjét. Nagyon izgalmas érzés volt, hogy egy harmincas nő állt mellettem a metró ajtajában, amikor újra megnyomtam a pumpát! Ő persze semmit sem sejtett. A mozgólépcsőn felfelé már egészen jó volt érezni a teltséget, ezt a fokozatot még nem is éreztem kellemetlennek. A negyedik pumpálásra akkor került sor, amikor beléptem a pláza forgóajtaján. Nos akkor azért már elég feszült volt a helyzet, de persze ez nem látszott rajtam. A bolt a pláza túlsó végében volt, így rengeteg gyaloglással járt, amíg odaértem. A plug most már igencsak nem volt észrevétlen odabenn/odalent, a kemény latexből készült széle minden lépésnél odanyomódott a lábaim közé. Ráadásul van belül egy golyó is, ami a lépésektől folyamatosan mozgott. Hogy a hatás nagyobb legyen igyekeztem gyorsabban szedni a lábamat, majd futottam. A patront nem sokat kellett keresnem. Pár perc múlva már a sorban álltam, szerencsére az ünnepek után már nem voltak sokan, én voltam a harmadik. Sorra kerültem, de akkor már minden figyelmemet a bennem lévő plug kötötte le, no meg az jutott eszembe, mit gondolna a pénztáros, ha tudná. Persze ez a gondolat még inkább felizgatott. Az ötödiket akkor nyomtam a pumpán, amikor kiléptem a boltból. De szinte rögtön meg is bántam a mozdulatot, ugyanis olyan érzésem volt, mint amikor nagyon kell, de nem sikerül nyomni. Ezt már bizton nevezhetem fájdalomnak. No és akkor még előttem volt az út, hogy végig kell mennem a teljes plázán, vissza a metróig. Minden lépéskor erősen nyomott ugyan, de egy idő után mégis jobb lett. Fájt ugyan, de tompult a nyomás. A hatodik pumpálást a peronon, a metróra várva (3:30 perc) csináltam, hát remélem akkor a körülöttem állók nem vettek észre semmit. Ezt követően többször volt olyan érzésem, hogy valami folyik ki belőlem, szerencsére ott volt a bugyi. Az marad meg még, hogy a két megálló alatt végig egy lány utazott mögöttem. Nyilván sejtitek mire gondoltam közben.
Összeszedtem magamat, és a mozgólépcső helyett a lépcsőn mentem fel, majd az aluljáróból még további lépcsők vezettek a felszínre. Mikor már az utcán voltam, akkor nyomtam meg újra a pumpát. A maradék 300 méter megtétele során azért már nem volt őszinte a mosolyom. Azért még ahhoz volt erőm, hogy ne andalogva tegyem meg a távot, hanem kövessek egy eléggé sietős hölgyet. Elégedett voltam magammal.
Hozzászólások (2)