2019. 08. 17. 18:13 | Megjelent: 1358x
Úgy vettem észre, hogy a szubmisszív fél szerepéről kétféle felfogás létezik. Mindkettő egyaránt meggyőzőnek tűnik, mindkettő jelentős érveket sorakoztat föl igaza mellett.
Az egyik felfogás szerint a szubmisszív mindig és mindenben azt csinálja, amit Domja megkövetel tőle. Ha vannak is vágyai, ezek nem fontosak, hiszen a szubmisszív szerep lényege éppen az, hogy az ember nem a _saját_ vágyait igyekszik kielégíteni, hanem tudata és akarata egészen egy másik emberére összpontosul. A szubmisszív fél e felfogás szerint az örömét abban találja meg, hogy akarata egészen föloldódik egy másik emberében.
A másik felfogás szerint szubmisszív és domináns fél viszonya eredendően dialogikus. Tekintve, hogy egyetlen ember sem tiszta esszenciája valamelyik szerepnek, mindkét fél a saját vágyait dobja be a közösbe, amelyből az interakció, a közös együttlét kialakul. E felfogás szerint a domináns fél éppen annyira ügyel a szubmisszív vágyaira, mint amaz az övéire. Hiszen a cél nem egy idealisztikus domináns-szubmisszív viszony létrehozása, hanem két egyenrangú ember öröme, amelybe mindkettő a maga tudását adja bele.
Azt hiszem, mindkét felfogás igaz, de inkább a másodikból érdemes kiindulni. Az első inkább egy ideális állapotot mutat be, egy olyat, amilyen a valóságban nagyon ritkán létezik.
A szubmisszív fél öröme valóban abban rejlik, hogy egy domináns vágyaiban föloldódjon; de ez csak akkor valósulhat meg, ha a domináns fél nagyon jól ismeri a szubmisszív fél vágyait, érzelmeit. Olyan finomra hangolt közös játék ez, amely csak folyamatos dialógusként működhet igazán.
Hozzászólások (11)
mint ahogy írod is: "a cél nem egy idealisztikus domináns-szubmisszív viszony létrehozása, hanem két egyenrangú ember öröme"
egyenrangút azért képzeljük zárójelbe.
Viszont nekem az jön le többnyire az ominózus elméletekből, mintha nem így lenne mindenkinél. :DD
mert ilyen alapon a munkahelyi főnök-beosztott viszonyok is ide kerülhetnének.
tök mindegy, hány felfogás van. lehetne ezeket tovább részletezni, a részek keverékét újabb felfogásnak definiálni.
egy kapcsolatban két ember van. általában összetett, bonyolult, kevert személyiségekkel. ugyanilyen összetett, kevert, sosem színtiszta vágyakkal. ha nem működik a kapcsolat, felesleges felfogásokhoz ragaszkodni. ha működik, akkor még inkább felesleges.
Ezért írtam: a kiindulás a második, a végcél (esetleg, valamiféle idealisztikus esetben) az első lehet. De egyetértek veled: az elsőből kiindulni hiba volna.
Az típus, akinek a vágya egyáltalán nem fontos (számára se), ő a slave.
Az a típus, akinek a vágya általában fontos, de nem ő irányít, hanem rábízza a dominánsra, hogy mi valósul meg belőle, ő a sub.
És az a típus, akinek a vágya annyira fontos, hogy közben irányít is, ő a bottom.