Kedves Naplóm

Kedves Naplóm,

Ma megint ráébredtem, hogy 25 éves, biszex sub nőként párt keresni… nos, olyan, mintha egy titkos ajtót keresnék egy házban, ahol minden folyosó zsákutca, és minden ajtón az áll: „Nem erre gondoltam.”

Pedig nem várok sokat.

Csak egy másik submisszív nőt, akivel együtt szolgálhatnánk a Domomat.

Egy társat, akinek ugyanúgy megremeg a térde egy mélyebb hang parancsától, és ugyanúgy felgyorsul a levegője, amikor egy tekintet megfosztja minden akaratától. Ennyi. Nem bonyolult. Igaz?

Hát persze, hogy de.

Az első kiszemelt lány folyton arról beszélt, hogy “nyitott”. Aztán amikor finoman jeleztem, hogy nem vezetni szeretném őt, hanem vele együtt engedni, úgy húzta el a száját, mintha azt mondtam volna, hogy a lelkét akarom letölteni egy pendrive-ra.

A második már érdekesebb volt. Szép mozgás, csendes tekintet – az a fajta, akiről első ránézésre tudod, hogy jól állna neki a térdelés. De amikor elmondtam, hogy a Domom mellett keresek társat, akivel együtt engedelmeskedhetnénk, valami furcsa féltékenység suhant át rajta.

– Miért kéne megosztanom téged? – kérdezte.

Pedig pont ez benne a szép: hogy nem elvenni kell, hanem együtt odaadni magunkat.

A harmadik lány csak nézett rám, amikor bevallottam, mennyire vágyom egy sub társra, akivel egy ritmusban tudnék behódolni.

– Ez túl sok – mondta.

Pedig szerintem pont annyi, hogy még édes legyen, de már veszélyesen jóleső.

Néha tényleg úgy érzem magam, mint egy erotikus Rubik-kocka, amit csak az forgathat meg, aki tényleg érti a mintát. És még mindig várok arra a lányra, aki a másik oldalam lehet – nem fölém akar állni, hanem mellém borulni, ugyanannak a kéznek a jelére.

Holnap új nap.

Talán holnap megtalálom azt, aki nem megijed, hanem megérti, milyen izgalmas lehet két sub, egyetlen Dom alatt.

Addig pedig… maradsz te, kedves naplóm, és az a csöndes bizsergés, amit a várakozás hagy bennem.