Visszaérző

Illatok kúsznak a fejembe, és telnek a szemeim könnyel... Tudom, hogy a pohárban felfelé törő apró gyöngyök felett nem hallhatom többé a gondolatokat, amikkel átvezetett minket csillogóan örvénylő mélységekbe... Tudom, hogy nem láthatom többé, ahogyan reggel világot látnak a szemei és isszák a rajongást az enyémekből álmosan, de máris kajánul, amitől félénk leszek és boldogan várakozó szerelmes.

Tudom, hogy mindez elsüllyed lassan és a fájdalom múlik az idővel; léleksimogató emmlékkincsek maradnak és mosolygó szemcsillogás... De még szomorúságtóban úszom, töltik a könnyek, mint az esőcseppek. Valaki kiemel majd... vagy magam jutok partra... Arra zöld a Világ...