Esettanulmányok 3,5. nézőpontváltás

Evelin saját elbeszélése:
Mint utólag megtudtam, percek teltek el az utolsó köszönetem és magamhoz térésem között. A földön feküdtem, egy vastag pokróc volt alattam és egész testemet átjárta a tompa fájdalom. Mozdulatomra hangos szisszenés hagyta el ajkaim. Ekkor az Úr mellém lépett, hideg kezét égő fenekemre helyezte és hagyta, hogy kiélvezzem azt. A szemeiben láttam, hogy elégedett a történtekkel, azonban én nem. Eszembe jutottak szavaim és szégyennel vegyült érzések lettek úrrá rajtam. Először éreztem azt, hogy teljesen megaláztak. Akaratomból szép lassan kellett lejjebb adnom az események közben, végül csepp sem maradt, most azonban kétségbeesetten vissza akartam szerezni minden elvesztett tartásom. Kezét ellökve, fogaim összeszorítva felültem. Hatalmas pofonnal nyugtázta szemtelenségem. Tekintetem dühös villámokat szórt és Úrnőmet keresték szemeim. Nem volt itt. Ez nem fair, ha már képes volt a földbe döngölni, kötelessége onnan felemelni is! Ennek a szabálynak mindig eleget tettem én is! Csak Tőle kaphatom vissza, amit elvett tőlem!
Az Úr a földre lökött, hason fekve a pokróchoz szorított, csuklóimat egy karabínerrel egymáshoz rögzítette. A földről felhúzott, a nyakörvemre pórázt tett én pedig fájdalmas léptekkel követtem. Egy cellába vitt, melynek méretei legfeljebb egy kutyának elegendőek, összekuporodva, lábaimat a melleimhez szorítva éppen befértem volna, de eszem ágában sem volt bemászni. Miután észrevette vonakodásom a feladat végrehajtásától, háttal a falnak lökött, mélyen a szemembe nézett. Tekintetem, bár engedélyt nem kaptam rá, összefonódott az övével. Mindketten dühösek voltunk, ő rám, én az Úrnőmre. Arcon köpött! Dühömet ezzel maga ellen fordítva, majd hátrébb lépett és vesszőcsíkos testem, nyálas arcom láttán kacagás tört elő belőle.
„Azt hiszed, képes leszel tartani magad? Te most ugyanolyan senki és semmi vagy, mint a pók hálójába ragadt légy. A különbség annyi, hogy ezt a hálót te magad szőtted. Leköphetlek, gyötörhetlek és megalázhatlak, bármit megtehetek veled, amit akarok. Ne várj könyörületet, nem szabad elvárnod semmit, különben sebeid még tovább mélyülnek. Jól figyelj! Csak úgy őrizheted meg elméd épségét, ha elfogadod a helyzeted és eggyé válsz vele. Térdelj le!”
Egy teljes percig álltam tekintetét, majd habozásom eltűnt és lassan térdre ereszkedtem. Olyan közel lépett, hogy feszülő farmerja eleje az arcomhoz ért. Sírni támadt kedvem, kicsit megbántam már ezt az egészet. Nem undorodtam tőle, de rendkívül fojtogató érzés volt a szituációban erősnek maradni. Sliccét lehúzta, meredő farka a számat érte. Belső Istennőm dühösen kiabált velem! Könnyes szemeim villámokat szórtak, félrefordítottam a fejem, de visszarántott a hajamnál fogva. Ajkaim résnyire nyitottam. Kegyelmet nem ismerve torkomra nyomta ágaskodó szerszámát. –Senki vagyok- Villogott agyamban a gondolat, szép lassan beletörődve új helyzetembe. Mikor végzett, spermáját az arcomra kente majd a ketrecbe parancsolt. Hátrakötött kezeimmel, sajgó testemmel óvatosan összekuporodtam odabent. Becsukta a rácsot, rám nézett.
-Na, nem erre számítottál? – kérdezte gúnyosan. Dühösen néztem rá, de nem feleltem semmit. Elfordítottam a fejem. Hallottam, ahogy hangosan nevetve csukja be maga mögött a pince ajtaját.