Esettanulmányok 2.

II. fejezet
Másnap csak később ért be a munkahelyére, kissé elaludt, máskor is előfordult már. Morog kicsit a főnök, de vet rá egy csillogó szempárt és már oldódik is. Mire beért, Mik már végzett is a tegnapi három kiválasztott interjúi közül kettővel.
- Jó reggelt! Épp azon morfondírozom, hogy kirúgjalak e. Csapnivaló lánykákat válogattál össze. Remélem a harmadik szemében lesz egy kis értelem, különben visszafokozlak titkárnővé és keresek mást a helyedre! – mondta Mik, és a fenekére csapott. Evelin szeme villámlott, ezt a stílust vele szemben még sosem engedte meg senkinek, de nem szólt, nem tett rá megjegyzést.
- Bemennék az utolsó interjút meghallgatni, ha nem gond, hátha tanulok belőle. – Kérte szemtelen hangsúllyal.
- Gyere csak be. Megmutatom neked, hogyan kell ezt csinálni.
Az irodába beszambázott a tegnapi kis szöszke. Mindössze 165 magas, vékony leányka, az önéletrajza alapján nincs még 30 éves se. Magabiztosan bemutatkozott, majd leült az asztal oldalán, Evelinnel szemben.
- Végzettsége? – kérdezte Mik.
- Titkárnőnek tanultam a középiskola után, most pedig munkaerőpiaci tanulmányokat folytatok.
- Az még jól jöhet. – mondta a főnök, miközben fél szemével Evelinre kacsintott. Evelint elöntötte a düh, de ha játék, hát játszunk. Mint aki meg se hallotta, úgy fordította ismét tekintetét a lány felé.
- Itt most titkárnőt keresünk. Mondd el kérlek, milyen tapasztalataid vannak e téren? – a kiscsaj totál zavarba jött, Evelin emlékezett, hogy eddig még nemigen dolgozott sehol, csak a férjecskéjének segített a vállalkozásukban.
- Titkárnői tapasztalataim még nincsenek, de senki nem úgy születik. Igen jól tudok levelet fogalmazni, és az időbeosztások szervezésében nagy tapasztalatot szereztem a férjem cégében. Ennek itt is hasznát láthatják majd.
- Szóval már felvettük? – kérdezte Mik mosolyogva és felé kacsintott.
- Remélem. – válaszolt mosolyogva a szöszi majd felállt és a főnök elé tett egy példányt az önéletrajzából, egy motivációs levéllel. Lehajol a művelet közben így a dekoltázsába kitűnő belátás nyílt, ez Evelin figyelmét sem kerülte el. Azt már borítékolni lehet, hogy Mik elégedett a C kosármérettel…. de Evelin tekintetét sokkal inkább a széles csípője és formás farpofái vonzották magukhoz. Ahogy ott illegette magát, kedve lett volna rásózni egy nagyot! A kis céda miatt kötött belé a főnök, az már tuti hogy jóban nem lesznek.
- Hogyan szólíthatom az új kolleginát? –kérdezte tőle mosolyogva Mik, közben felállt és kezét nyújtva üdvözölte.

Evelin mérgében szó nélkül felállt a helyéről és elhagyta a termet. Odakint persze, hogy még belebotlott Laliba is, aki köszönés nélkül nyomta a kezébe a leveleit és tovább sietett. A közelben álló két kolléga szája szélén apró mosoly bújt meg a jelenet láttán. Gyors léptekkel az irodájába sietett és magára csukta az ajtót. Mi ez az egész?! Belenézett a tükörbe, zavarodottan mustrálta vörös arcát. Mi van veled kislány, nem szoktál te zavarba jönni? – gondolta, közben lába közt a vágy tüzét érezte fellángolni. –Hülye lány, ne legyél már féltékeny, a főnök nem is az eseted. – mondta csak magának, de nem is igazán tudta, hogy milyen érzelmek járták át.
Az íróasztalához ült és a Lukácstól kapott email címet előkotorva írni kezdett:
„ Kedves Helena és Gábor! Lukácstól kaptam meg az elérhetőségeteket, lehet az óta már említette is hogy keresni foglak titeket. Tegnap óta azon morfondírozom mit is akarok én tőletek, nem tudom, miként lehet rajtam segíteni. Öt szolgát emésztettem meg fél év alatt, és nem jutok egyről a kettőre. Nem találom velük a hangot és nem is okoz a velük való együttlét számomra semmi különlegeset. Folyamatos hiányérzet gyötör, váratlan érzések kerítenek időnként hatalmukba, már-már pszichológushoz kellene mennem…. Ha van erre megoldási javaslatotok, szívesen fogadom. Köszönettel, Evelin Úrnő!”
A nap további részében ki sem mozdult az irodából. Timike egyszer átlibegett, hogy írja alá az új csaj papírjait és közölte, hogy a főnök azt üzeni, hétfőtől neki kell betanítani Amandát. Ja és vigye el már magával a jövő heti konferenciára, hadd lásson olyat is, jól jöhet a tanulmányaihoz. Amanda… ízlelgette a nevét és nem tudott rájönni miért érzi azt, hogy gyűlöli őt, miközben sürgető vágyat érzett arra, hogy a feneke ismét előtte legyen. Néhány vöröslő csík is jól mutatna rajta, gondolta, közben benedvesedett. Egész délután frusztráltnak érezte magát és tudta, hogy kellene egy szolgafiú, akin levezetheti ezt, de hiába bújta egy órát az oldalt, nem talált alkalmas személyt a feladatra. Ekkor csipogott egyet a gép, és a sarokban felugró levélre kattintott.
„Kedves Evelin „Úrnő”!”- kezdődött a levél. Így, idézőjelesen! „Beszéltünk Lukáccsal és még a legutóbbi szolgafiút is sikerült kifaggatnunk akivel nem találtatok egymásra.” – mi a….?! – „ Sejtjük mi az, ami segíthetne megtalálni az Utadat!” - mintha csak a tegnapi levélre kontráztak volna rá ezzel a megfogalmazással – „Az a javaslatunk, hogy próbáld ki a másik oldalt is, hogy megértsd a szolgák motivációit, örömeit és nehézségeit, így talán rájönnél, miért nem boldogulsz velük. Szívesen látnánk a birtokunkon! Adunk neked 48 órát eldönteni, élsz-e a lehetőséggel. Amennyiben igen, hétfőn várunk a Fehérvári vasútállomáson. Jön egy közvetlen járat, amelyik 16 órakor érkezik. Legyél rajta.” – ezek megőrültek! Még ilyen stílust! Bezzeg ha nekik írná ezt valaki…. – „A játékszabályaink egyszerűek. Teljes hatalmat kívánunk feletted, ameddig a házunkban vagy! Ha egyszer idejöttél, nem visszakozhatsz. Átengeded a tested, azt teszünk veled, amit akarunk. Uradnak és Úrnődnek szólítasz minket. Gondolkoznod nem kell semmin, mindent utasításba kapsz. Úgy gondoljuk, három hét lehet az az idő, mely alatt a kérdéseid egy részére biztosan választ kapsz. Vegyél ki szabadságot. Amennyiben péntek estig nem jön válasz, az ajánlatunk érvényét veszti! További kellemes napot kívánunk! Helena és Gábor”