Esettanulmányok 1.

I. fejezet
Kedd volt, és lassan 11 óra. Evelin ledobta a kezében tartott mappát, felállt az íróasztala mellől és kibámult a 7. emeleti iroda ablakán. Kellemes tavaszi nap volt, az iroda üvegfalán csábítóan tűzött be a tűzlabda szikrázó fénye. A Mirage-ban fog ebédelni ma is, mint azt már megszokta. Ott eszik a cég legtöbb alkalmazottja, de csak ritkán ül velük egy asztalhoz. Egy főnököt nem kell szeretni, de néha jó lenne, ha beszélgetni tudna másokkal is. Délután jön majd pár jelentkező a titkárnői pozícióra, amit a múlt héten hirdetett meg Mik, lesz majd dolga bőven mire megtalálja a megfelelő személyt. A főnököt, Mik-et nem érdekli kit választ, ameddig ügyesen kapkodja fel a telefont és elég mély a dekoltázsa a hölgynek. Átballagott az irattárba és ismét Lalit invitálta ebédre, aki a leveleiket osztja szét mindig. A fiú magas volt, jóképű, de kissé szerény természet, és persze egyedülálló. Gyakran ebédelt vele, nem egy érdekes társaság, de jól mutat az asztal túloldalán. Ha egyedül enne, az nem vetne túl jó fényt egy ilyen csinos, fiatal nőre.
- Dehogynem, persze, hogy megyek! – és már repült is utána Lali, mint egy kiskutya. Hát, nem épp egy főnyeremény, de tetszett neki, hogy sosem tiltakozik.
Ebéd közben folyamatosan az új szomszédjáról beszélt, valamilyen Terike néni, akinek annyira szép virágai vannak…. totál nem érdekelte Evelint, másfelé jártak a gondolatai. A tegnap este, na, az izgalmas volt. Az ilyen kiskutyákat, mint a Lali, teljesen jól lehet alkalmazni a hálószobában. A tegnap esti fiú már harmadszor volt a Baross utcai játszószobájában, minden óhaját teljesíti, de azért nem az igazi. Belőle is hiányzik valami, mint az előtte sorra került szolgafiúkból és lányokból is. Azt hogy mi, nem tudta, de nem is igyekezett megfejteni. A hiányérzete bizonytalanságot keltett benne Önmagával kapcsolatban és emiatt szerette elhessegetni a gondolatait.
- Mit csinálsz délután? – kérdezte Lali.
- Interjúztatok. Megint felmondott a titkárnő a múlt hónap végén, kereshetek mást. Nem tudom mi baja volt, már a sokadikat eszi meg Mik, lehet el kellene beszélgetnie vele valakinek, mert nem az a hobbim, hogy folyton új dísznövényekre vadásszak neki.
- Hallani pletykákat, de biztos te jobban ismered a felsőbb köröket. Nem is ez a lényeg…. Ha végeztél meginnál velem valamit? – döbbenten nézek rá.
- Te most randira hívtál? – kérdezett vissza döbbenten Evelin.
- Annyiszor hívtál már át ebédelni, gondoltam ideje volna jobban megismerni egymást… Biztosan az a fajta nő vagy aki szereti a kezdeményező férfiakat.
- Neeem, ezt nagyon félreérted. Nem akarlak megbántani, de egyáltalán nem vagy az esetem. Szeretek a társaságodban enni, kicsit kibeszélni a napomat, de ennyi.
- Azért adhatnál egy esélyt, folyton együtt töltjük a delet, sokat is beszélgettünk már…
- Ez nem beszélgetés. Te beszélsz folyton, én pedig merengek.
- Mi a bajod velem? Ha elmondod talán…
- Reggelire eszem ilyen fiúkat, mint te vagy. Függesszük is fel ezt a diskurzust, mennem kell. Pincér! Írja a számlámhoz mindkét ebédet! – ismét Lalihoz fordult – Vendégem voltál. Szép napot!
Mégis mit képzelt?! – gondolta. Döbbenten ment vissza az irodába, de nem sokáig van ideje morfondírozni ezen, már várják az interjúalanyok. Húsztól ötven évesig van itt minden! Hiába, a HR-es csaj is új, valamilyen Timi, fűt fát behívott, pedig úgy emlékezett, elég világosan elmondta neki, mi a jelentkezők közötti szűrés legfontosabb szempontja.
- Üdvözlöm Önöket! Hamarosan kezdünk! – vetette oda a várakozóknak, majd továbbsietett a HR osztály felé és az ajtón behajolva kérdezte:
- Timi itt van?
- Igen, itt vagyok.
- Gyere már át hozzám, ha már ennyi embert idehívtál segíthetsz lekoptatni az alját.
Vonakodva ment vele, biztos nem tetszett neki a megfogalmazása. Evelin felolvasta a névsort a megjelenteket mustrálva és aki külsőre nem ütötte meg a mérce alját sem, azok mellé odaírta Timi nevét.
- Na, őket te interjúztatod, fontos, hogy ne érezzék ki, miért nem kapnak esélyt. Beszélj velük kicsit, mondd nekik, hogy majd értesítjük őket, aztán majd két hét múlva dobsz nekik egy nem nyert üzit.
Szegény kiscsaj, totál gyenge az ilyen feladatokra, de majd megedződik, itt a lehetőség. A délután nagy része elment az interjúkkal, 3 főre szűkítették a kört, velük holnap Mik is találkozik, aztán megmondja, kit szeretne. Műveltek, csinosak, fiatalosak, egyikük kifejezetten szemrevaló teremtés.
A nap végén az épületből kilépve végigsimította arcát a kellemes tavaszi szellő, beült a kocsiba és kiautózott a város szélére. Hetente kétszer jár lovagolni ide, a Lordok Lovastanyára, kifejezetten jól eső érzés egy hosszú, irodai nap után a testmozgás. Szeretett a naplementében sétálgatni, néha nagyot vágtázni. Lassan besötétedett, így visszament az istállóba, lecsutakolta a lovát és elindult vissza a városba. Hazaérve egy forró zuhanyt vett, majd leült a kedvenc foteljébe és megnyitotta az email fiókját. Érkezett egy levél Dánieltől, akivel az előző estét töltötte. Azt írta, nem jön többet... Semmi magyarázat! Érezte, hogy elönti a düh és valami csalódottság féle, amit igyekezett kizárni a gondolatai közül. Az utóbbi egy évben nem mondhatóak sikeresnek a kapcsolatai, komolyabb partnert pedig egyáltalán nem sodort a közelébe a sors. A válasz lehetőségre kattintott és gépelni kezdett:
„ Nem jössz… Jól van, de megírhatnád miért. Szinte szóról szóra azt csináltuk, amit kértél, még csak a magam örömét sem helyeztem előtérbe. Szóval?”
Nem kellett sokat várnia a válaszra.
„Egyszerűen nem éreztem azt, amit egy Úrnőtől várnék. Uralkodtál, de nem indított el bennem semmit. Ezt te nem értheted. Szerintem nem is tudod, pontosan mi kell a szolga lelkének. Kívánom, hogy megtaláld az urad. Minden jót! Tisztelettel, Dániel”
Nem úr az, aki letérdel egy nő előtt, még csak nem is érezte őket teljes jogú férfiaknak. Elhessegette a kudarc és csalódottság érzését és magányában újabb levélbe kezdett. Egy óra múlva már a Kedvenc Bárban beszélgetett Lukáccsal, mit se gondolva a holnapi munkanapra.
- Látom jól kiakasztott ez a kis piszok. – mondta neki gúnyosan Lukács.
- Az bánt, hogy igaza lehet. Tényleg szigorúan testi vonalon gondolkodtam, pont nem érdekelt, hogyan hat az érzelmeire amit csinálok, csak az, hogy élvezzen, és később hasznomra legyen. Ezt már cseszhetem.
- És egyáltalán érdekel, mi van a lelkében? – kérdezte Lukács olyan hangsúllyal, mint aki nem is igazán vár választ.
- Nem tudom, az biztosan érdekel, hogyan tarthatnék meg tovább valakit…. Tudod, már nagyon régóta magányosnak érzem magam. A legrosszabb az, hogy amikor épp együtt vagyok valakivel, akkor sem érzem ott magam, kelletlenül érint az egész…
- Arra gondoltam összehozlak egy távolabbi ismerős házaspárral. Van egy nagy telkük Székesfehérvár mellett, 24/7-ben is tartanak néha szolgákat és eddig csak jót hallottam róluk. Ők biztosan tudnak neked segíteni, beszélj velük!
- Ugyan miben?
- Önmagad megtalálásában. Már elég ideje ismerlek ahhoz, hogy észrevegyem, nem találod a helyed. A vágyaidról nem vagy hajlandó beszélni és amikor elmeséled egy estéd, nincs benne… semmi. Azt gondolom, hogy egy másik szerep kipróbálása segíthetne neked megérteni ki vagy és megtalálni azt, amiben kiteljesedhetsz.
- Add meg az email címüket, írok nekik holnap. Mára elfáradtam. – rázta le magáról a nyaggatását Evelin.
- Haza tudsz dobni?
- Persze.