A péntek

...A tükör előtt térdelve vártam. Fejemet lehajtva, szememet behunytam.

Az első pillanatot érezni akartam. Bárhogy is ér hozzám, csakis érezni akartam Őt.

Első érintése lágy volt, simogató, a második már csípett, égette a bőröm.

Felállított, az asztalhoz vezett. Előre hajoltam - s bár tudtam, mit fog mondani - mégis váratlanul ért a búgó hangja.

- "Számolj!"

Kíméletlen volt, én pedig számoltam 1...2...3...40...80...99..

99-szer ütött a fenekemre és jött a 100. A vágytól felhevült pinámra csapott... 

A tükör elé kísért.

Mögém állt. Pár másodperc, de megannyi cikázó gondolat... 

A fenekem ágyékához toltam. Nem húzta el magát, de nem is érintett. 

Őt láttam a tükörben és magamat. Azt a mocskos ribancot, aki akár térden kúszva könyörög Ura érintéséért. Ez a fotó egy életre a fejembe égett...

S tudta, mindig tudta, mikor kell egy pofonnal észhez téríteni. Megszorította mellbimbóim. Nem engedte, akármennyire húztam is volna el magam. Újra a jelenben.

A kanapéra térdeltetet. 

Számhoz érintette az ékszert. Mintha a farka lenne. Nyelvemmel körbejártam, ajkaimmal csúsztam a rideg fémen.

De a farka volt előttem. A forró, lüktető farkát szerettem volna a számban érezni...

Fejemet belefúrtam a kanapé támlájába, csípőm toltam felé. Belém tolta a hideg, kemény szépséget.

...és abban a pillanatban azt éreztem, felrobbanok, elélvezek, bármi áron. 

Fel sem fogtam, mit tesz, annyira elöntötte kéj. Átjárta az egész testem, nem láttam, nem hallottam, valahol máshol jártam, a fájdalmas gyönyörök világában...

Megfogta a nyakam, a földre hasaltatott.

Lábaim terpeszbe húzta.

Mellettem állt. Öve kezében. Csak ennyit láttam. Borzongás futott végig a gondolattól.

Ekkor végig simogatta már vöröslő fenekem, végig húzta combjaimon, nedvesen csillogó pinámon.

Éreztem a tekintetét magamon. 

Csapott. Újra és újra, egyre erősebben.

A tükör elé küldött négykézláb. Nézzem meg a művét. Háttal a tükörnek, vöröslő fenekemben csillogott az ékszer, izzott a bőröm, lüktetett az ölem. Maga elé térdeltetett. Az nadrágszíját a nyakamba akasztotta, hátra húzva fejem csapott a melleimre, szorított és újra csapott. 

Izzottam. Minden egyes érintése közelebb juttatott a gyönyör kapujához.

Újra a szőnyegen térdelve, a szemébe nézve, csendben. Számtalan gondolat. A számban akartam érezni, vagy épp, hogy megbasszon, hogy csókoljon, hogy használjon. 

...S még megannyi gondolat. A tekintete, hogy belenézhettem a szemeibe... Mennyi idő lehetett?...

Hozzá akartam érni, de mindig szidalmazást kaptam érte. De akkor is! Minden áron! Legalább csak egy pillanatra. A bőrét, az illatát.

Újra hason, a fejem a párnába fúrva. Levegő nélküli pillanatok, meg-megmozgatott játékszer, nem bírom tovább! Élvezni akarok! 

Kérem, s engedi, adja.

Feszülő pinámba újabb játékszert tol. Mozog rezeg, s eltűnt a külvilág. Életem orgazmusa volt...

Fel sem ocsudtam, de nem engedett pihegni. 

Lüktető ölemre csapott és újra és újra, míg már vörösen duzzadva meredt elé.

Felemelt. Mellette állva, lehajtott fejjel, vállához bújva, hallgatva a szíve hangos lüktetését adott magából. Egy apró pici darab, mellyel szívfacsaróbbá vált a távozás.

Négykézláb kísértem az ajtó elé, térdelve, a szemébe nézve csukta be az ajtót maga mögött...