Nézd meg az anyját, domináld a fiát – amikor a kötődésből kink lesz

Társadalmilag azt tanuljuk, hogy a férfi legyen erős, határozott, domináns – „az igazi férfi” sztereotípiája ritkán engedi meg a gyengeséget, a sebezhetőséget vagy az alávetettség iránti vágyat. És mégis: sok férfi él meg erős, mély és őszinte késztetést arra, hogy egy másik ember irányítása alatt legyen. Hogy ne ő döntsön mindig. Hogy átadhassa magát. De vajon honnan ered ez az érzés?

Fontos leszögezni, hogy a szubmisszivitás nem „ellentéte” a férfiasságnak, hanem egy vele párhuzamosan létező rész. Minden emberben – nemtől függetlenül – vannak domináns és szubmisszív késztetések. A kérdés inkább az, hogy melyik szerep ad számára biztonságot, kielégülést vagy épp szabadságot. Egy férfi szubmisszivitása éppúgy lehet erőből fakadó döntés, mint a dominancia.

Sok esetben a szubmisszív késztetés már fiatalkorban megjelenik. Egyeseknél a domináns nők iránti vonzalom, másoknál a megalázás iránti izgalom vagy a testi kontroll (pl. kötözés, fegyelmezés) iránti vágy már serdülőkorban kialakul. Ezek nem feltétlenül „traumákból fakadnak” – bár lehetnek mögöttük érzelmi minták. Például ha egy fiú túl szigorú vagy érzelmileg távolságtartó anyától tanulja meg a szeretet feltételeit, felnőttként újra és újra olyan nők társaságát keresheti, akik irányítanak, korlátoznak, „megtörnek”. Ez lehet tudattalan ismétlés, de lehet egészséges, konszenzuális újraírás is.

Sok férfi számára a szubmisszió egyfajta identitáselem – nemcsak szexuális, hanem érzelmi síkon is. Ilyenkor nem feltétlenül a megaláztatás vagy a fájdalom fontos, hanem az, hogy valaki más kezében van az irányítás. Ilyenkor gyakori az alázat, a szolgálatkészség, az önátadás iránti vágy – nem gyengeségből, hanem bizalomból.

Az anya-fiú kapcsolat különösen meghatározó. Nemcsak azért, mert az anya az első női minta az életben, hanem mert az első években ő az érzelmi és fizikai túlélés kulcsa. Ha az anya túlzottan kontrolláló, érzelmileg elérhetetlen vagy épp ambivalensen szeret, akkor a fiúgyermek azt tanulja meg, hogy a szeretet feltételekhez kötött. Ezt felnőttként sokan újraélik olyan kapcsolatokban, ahol a domináns nőhöz való kötődés fájdalommal, korlátozással, büntetéssel is jár – és mégis vágyott, mert ismerős.

Van, amikor a fiú nem kapott elég érzelmi visszajelzést vagy elismerést gyerekként, de megtanulta, hogy ha „jófiú” és engedelmes, akkor megdicsérik, szeretetet kap. Ez a minta később is fennmaradhat, és megjelenik a szubmisszív kapcsolati igényben: a férfi alárendelődik, hogy elfogadást, intimitást és érzelmi biztonságot kapjon cserébe. Sokszor ez nem tudatos, csak azt érzi: akkor van szeretve, ha alázatos, ha „nem zavar”, ha igazodik.

Ugyanígy, ha egy anya túlzottan ragaszkodó, túlóvó vagy érzelmileg birtokló volt, a fiú felnőttként vagy dominanciával próbál menekülni a kötődéstől – vagy épp annak ellentétébe, az önkéntes alávetettségbe kapaszkodik. Ez utóbbi különösen akkor történik, ha a fiú úgy tanulta meg: az intimitás = kontroll. Azaz: akit szeretek, az irányít.

A pszichológia nem tekinti problémának a szubmisszív hajlamokat, amíg azok nem önpusztítóak, és nem veszélyeztetik az egyén mentális egészségét vagy kapcsolati egyensúlyát. Sőt: a BDSM-kapcsolatokban gyakran kifejezetten magas szintű kommunikáció, érzelmi intelligencia és önismeret van jelen – a szubmisszív férfi sokszor pontosan tudja, mire vágyik, és azt hogyan szeretné megélni biztonságosan, mások határait tiszteletben tartva.