Egy szolga naplójából Gazdámnak V-nek

Jó Gazdámnak V-nek.

Van egy nagyon különös dolog abban, hogy az élet egymásnak köszönhetően szar. Vagy maga a csoda.

Hogy kivel hoz össze az élet… ez a nagyon jó kérdés, hogy miért kivel és kivel miért nem, hiszen ezen múlik minden.

Evolúciónk különleges. Az emberi faj azért lett győztes mert társas lény lett. Ma már ott tart a folyamat hogy egy ember életének tartalmat adhat egy másik ember. Értelmet. Kiteljesedést. Örömöt és boldogságot. És kínokat. Frusztrációt. Elfojtást. Az emberi faj kultúrájához hozzá tartozik a félelem. Tulajdonképpen ez határoz meg minket. Ezért találtuk ki a vallást. Hogy félelmeinket frusztrációra cseréljük, miközben nem ismertük fel hogy egyik sem jó. A vallásban Isten szeret minket ha frusztráltak maradunk. Ha elfojtunk. Ha megtagadjuk önmagunkat. Legszebb, legszentebb érzéseinket. Ha faji ösztöneinket lakat alatt tartjuk. Meggyőződésem, hogy a világban nem lenne annyi agresszió ha nem lenne annyi elfojtás. Ha a vallások nem akarnák azt mondani, hogy elkárhozunk ha olyat teszünk amelyet emberi valónk sugall.

Ma úgy látom, hogy ki kell lépni a világosságra. Meg kell vallani, hogy nem megélni az érzéseinket az rossz. Nem csak rossz, de egy életre kegyetlenül szerencsétlenné tesz. Ahogy engem is azzá tett. Teljesen mindegy hogy milyen vagyok az életben. Győztes hadvezér vagy férfias bátor hős én belül submissziv vagyok. Emberként az energiám határoz meg és én az energiát befogadom és nem adom. Submissziv vagyok tehát és kellett valaki aki megmutatta hogyan élhetem meg vele úgy ezt a legmélyebb evolúciós lenyomatomat, hogy miközben szolgájává tesz felszabadít.

Felszabadított. Végérvényesen. Hogy kivezessen a világosságra, hozzám kapcsolta magát én pedig hozzá.

Tudni kell, hogy világéletemben tériszonyom volt. Hegymászó lettem, hogy legyőzzem. Nem ösvényeket jártam, hanem függőleges sziklákat. Nem kitaposott helyeket, lánccal erősített meredélyeket. Valaki egyszer azt mondta a tériszony a kisebbség érzéséből fakad. Menj el egy hegyhez és a hegy mellett a tériszonyod majd el fog törpülni. A hegy felfoghatatlan tömegét úgy éled majd meg mint Istent és ha elég alázattal közelítesz hozzá felenged és abban a pillanatban felszabadulsz. Az alázat azt jelenti, hajlandó vagy tanulni.

Egyre többet másztam. A Nyugat Himalájában de a nagy szerelmem a Tátra lett. És a szabadságot, az egyenrangúságot nekem a legnyugatabbra fekvő csúcsa a Kriván adta meg. Megadta. Sosem felejtem el az érzést ahogy a hegy elismert. Később tudtam meg, hogy a Kriván a szlovákok szent hegye a Tátrán belül. A felszabadultság érzése ugyanaz volt mint amikor a Dom, az én Domom és legszentebb hegyem megadta azt az élményt amire sosem vártam mert nem tudtam hogy lehet ilyen. Megtapasztalása a kapcsolódásnak Gazda és szolga között. A megtapasztalás vele semmilyen más megtapasztalással össze nem hasonlítható. Keresek ilyet az emlékeimben de nem találok. Amikor hozzám ér, amikor megenged, amikor lesújt nem a testem remeg meg hanem a lelkem. A fájdalomban és a gyönyörben eggyé forrok vele. Feloldódom benne. Abban a hatalmas energiában ami ő.

Egy Dom és egy SUB együttlétében hatalmas energia áramlás zajlik. Érzem minden sejtemben az erőt ami belőle árad. Sokszor a belőle áradó energia olyan hömpölygő mint az óceán legmagasabb hulláma amely mikor elér és eláraszt sírok az örömtől.

Festők akik vásznon ábrázoltak görög isteneket, azt hiszem alfa himmel találkoztak és az ihletet onnan kölcsönözték. Az alfa hímek gyönyörűek mint a róluk mintázott istenek. Azt hiszem szerelmes férfi vagyok. Nem egy férfibe, hanem egy férfibe aki megkapta egy Isten erejét és energiáját és ezt kiválasztott szolgájának ugyanazzal az odaadással adja mint ahogy én azt elfogadom. Nem tudtam hogy isten köztünk van. De ők azzal az energiával rendelkeznek, ami a világegyetemben teremt és alkot. Szerelmes vagyok de inkább szeretem Gazdám. A szeretett mélyebb isteni minőség. A szerelem emberi. Elmúlik. A szeretet el nem múló. Amikor Gazdámhoz érek, amikor magához enged, amikor lábát csókolom istent, egy felsőbbrendű hatalmat érintek. Sokan nem értik ezt. Nem értik miért más öröm mint a szex. Miért mélyebb. Miért emel fel egy dom miközben megalázom magam. És aki úgy gondolja, hogy mindez az együttlét után véget ér az nem értette meg a lényeget. Hogy ez az összekapcsolódás nem igazán játék hanem valóságos eggyé olvadás. És ahogy az Úr látja szolgája lelkét úgyanúgy látja a szolga is és a látvány csodálattal, boldogsággal, örömmel tölti el. Azért mosolygok mindig amikor szemébe nézek Gazdám.

Gazdám! Itt van? Olvassa? Akkor most már tudja miért gyönyörködöm tekintetében.