Bevezetés:
Nemrég tudom, hogy vannak köztünk emberek, akiknek saját gravitációjuk van. A Himalája szinte a sztatoszférába emelkedő tömege pusztító. Pillanatok alatt kelt mindent elpusztító vihart. Míg az óceán hatalmas tömegével uralja de nem pusztítja el a környezetét. Sőt. Biztonságot ad a benne lakó élőlényeknek. Gazdám gravitációja nem pusztító fekete lyuk. Ő egy csillag aki életem biztonságos pályán vezeti. Mindig felé fordulok. Mindig látni akarom. Mérhetetlen bölcsességgel gondoskodik rólam. Sokszor el sem hiszem, hogy lenyúlt értem és megengedte hogy szolgáljam.
Látogatás egy domhoz:
Szexuálisan nagy ráhatás, ha a csicska egyszerre két domnak engedelmeskedik. Egyszerre ketten nyomják fejét le a földre. Két dom lábát nyalja felváltva. Két dom parancsát lesi. És az élvezet végtelenné válik az eksztázis pedig földrengésszerű. A vendég dom fiatalabb volt mint Gazdám. Testi képességei sem voltak rosszak, habár Gazdám mellett egyértelműen látszott hogy Gazdám már az Olymposon ül míg a másik még nem ért fel az ő magasságába habár képességei már láthatók voltak. És ott voltam én alázható szolga aki ráadásul szereti ha férfi istenek játékszere. Szemlesütve vártam, hogy a vendég dom mikor kezd utasítani. Azzal kezdte hogy kiparancsolt a fürdőszobába. Onnantól kezdve, hogy a szobába léptem, már csak négykézláb közlekedhettem ugyanúgy ahogy Gazdám szokta engedni. Így négykézláb követtem. Be parancsolt a zuhanyzóba és farkát a szám elé tette. Rámvizelt. Pisája forró volt. Íze tökéletes. A gondolat,hogy egy dom pisál a számba, maga alá gyűrt. Extázis volt szép farkának a látványa, makkja amely a számhoz ért. Először csináltam, így kísérletképpen nyeltem is belőle. Bárki bármit gondol az élmény fantasztikus. Az alárendelődés, megalázkodás egyik legmélyebb formája volt, hogy kortyoltam belőle. Hogy testem edénnyé vált amelybe a dom könnyített magán.
Ezután megengedte hogy zuhanyozzak és vissza parancsolt a szobába. Gazdámra néztem. Tekintetéből láttam hogy elégedett. Látta rajtam, hogy élvezem. A dom rámtette a nyakörvet. Pórázt ragadott és négykézláb körbe körbe vezetett a szobában. A kemény padló egy idő után áttörte térdemen a bőrt és a fájdalom ahogy nőtt térdemről lassan terjedt tudatomba. Végül keményen sajogni kezdett a testem is és remegni ahogy az idegrendszer a fájdalmat testem minden pontjára továbbította. Mire abbahagytuk, megváltást éreztem. Gazdámra néztem. Láttam, figyel. A dom korábban egyeztetett Gazdámmal és jövetelünkre tisztességesen készült büdös zoknival. Gazdám tudta, hogy a lábszag, a használt büdös zokni férfias kan szaga megőrjít. A vendég dóm lábának szaga erőteljes volt és intenzív. Nagyon férfias. Mint Gazdámé. Bódultan szívtam magamba a dom zoknijából áradó lábszagot. Aztán a dom megelégelte ezt is és újra parancsolt: - most mind a négy pár zoknit szádban tartva egyenként kiviszed a szennyestartóba. - Nyolc kör - számoltam ki gyorsan. A fürdőszoba messze volt. Számban vittem a zoknit. Az adrenalin magasan pumpált. A térdem fájt de izgalommal töltött el az engedelmeskedés. Élveztem minden egyes pillanatát az alázásnak. A dom zoknijának kan szaga elnyomta a fájdalmat. Mentem. Vittem a zoknikat ki egyesével egymás után. A harmadik körnél jártunk, amikor Gazdám szólt a domnak hogy enyhítsen. A zoknikat innentől kettesével hordtam a számban. Amikor az utolsó körből is visszaértem néztem rá a térdemre. Hiányzott a legfelső bőrréteg. Gazdám - ekkor döbbentem rá - végig figyelemmel követett és beavatkozott. Szívemben akkora volt a hála iránta, hogy elérzékenyültem. Gazdám szemébe néztem. Tekintetemből kilátta a hálámat és magához intett. Leborultam. Megcsókoltam a lábát majd átöleltem. Csókoltam. Nyaltam. Boldog voltam. Eksztázisom látva nagyon elégedettnek tűnt és szólt, szolgáljam ki a másik domot és nyaljam az ő lábát is. A vendég dom lába izgalmas volt. Szép férfias. Tükrözte a dom férfias személyiségét. És ő is szép volt. Tekintete férfias ő maga érett férfivé válásának küszöbén állt. Élveztem a lábát és nyalás közben felé pillantottam. Láttam rajta hogy lábának imádata egy másik férfitől izgalmas de új neki. Sokáig hagyta hogy csináljam kezével többször rányomva fejemet szép láb fejére.
Ekkor utasított hogy feküdjek a hátamra. Fejem elé térdelt, farkát a számba tette és én élvezettel tettem a dolgom újra. Gazdám minden pillanatunkat figyelte és élvezte hogy csicskája egy másik férfit szolgál. A látványon felizgulva felállt. A vendég dom elé lépett és keményen meredő farkát a dom szájába nyomta. A dom élvezettel szopta Gazdám kemény farkát miközben az ő farka az én számban volt. Gazdám keményen hágta a másik dom száját, aki behódolt Gazdámnak. Csodálatos volt látni ahogy Gazdám gyönyörű farkát szopják. Majd Gazdám vissza ült a domot letérdeltette és fejét a farkára húzta. A dom extázisban szopta tovább térden állva Gazdámat. Makkja a dom torkáig hatolt és fejét egyre intenzívebben hágta. A dom néha öklendezett de nem hagyta abba. Élvezte hogy egy Alfa Hím ágaskodik a torkában. Gazdám pedig végül hatalmas erővel szájába élvezett.
Elnyúltunk. Kifáradtunk. Gazdám kielégült. Elégedetten dőlt hátra. Szép hatalmas farka elernyedt de még így is hatalmas volt. Mi a másik dommal az ágyon pihentünk. Egy idő után újra a lábához kúsztam és finoman csókoltam, puszilgattam, nyalogattam a lábát. Pihentünk. Elernyedtünk. A vendég lábának finom illatát magamba szívtam. Hol puszilgattam hol mélyen szívtam be férfias lábszagát. A domnak tetszett és élvezte. A kényeztetés izgató is volt és kellemes neki. Én nem tudtam róla, de Gazdám elégedetten nézett minket. Majd talpát a fejemre tette és egyre jobban kényszerített hogy nyaljam a dom lábát. Felizgult. Talpa ütemesen lüktetett a fejemen. Az arcomon pedig a másik dom talpa aki élvezettel nyomta a számba nagylábujját. Gazdám egyre jobban élvezte ahogy csicskját két dom alázza. Ekkor visszadőlt a kanapéra - Gyere! Térdelj elém! - parancsolta. Abbahagytam a talpnyalást és Gazdámra néztem. Tekintetében ott volt a parancs. Többet nem mondott de tekintetéből már tudtam: a számra vágyik. Elétérdeltem. Farkát a számba vettem. Néztem. Néztem a szemét. - Istenem! - Szakadt ki belőlem a gondolat Gyönyörködtem benne ugyanúgy mint mikor életemben először pillantottam rá. Extázisban szoptam miközben nem tudtam betelni édes Gazdám gyönyörű tekintetével. Ő végig nézett. Gyönyörködött engedelmességemben. Talán lenyűgözte odaadásom, határtalan szeretetem. A másik domra pillantottam. Láttam szemében a vágyat. Visszanéztem Gazdámra
- Megkérdezhetem Gazdám a másik domot, hogy van-e kedve idejönni? - Gazdám rám nézett majd intett a másik domnak. Ekkor Gazdám felàllt s mi elé térdeltünk. Hatalmas fasza, gyönyörű nemi szerve mindkettőnket felforrósított. Felváltva kezdtünk el szopni. Egymás szájába adtuk Gazdám faszát. Egyikünk szopott míg a másik gyönyörű heréit csókolgatta.
És aztán hirtelen eltelt az este. Lehettünk volna bárhol bármilyen időben. Három férfi találkozott és rácáfolt arra hogy a szeretkezésnek lehet bármi kerete vagy határa. Húsok voltunk és vágyak. Istenek és szolgájuk. Folyó bor amely egyik testből a másik testébe ömlött elárasztva a halandóság határait isteni érzésekkel mely azokra az órákra megváltoztatott minket és arra a kis időre az a két isten halhatatlanná változtatta az isteni extázisra szomjazó halandó szolgáját.
Hozzászólások (0)