Egy szolga naplója - Egy verés anatómiája. (V Gazdámnak)

Egy verés anatómiája

(V Gazdámnak)

Ma már tudom, mit jelent: - Térdelj le arccal arra! - és már azt is tudom, az arra merre van.

Gazdám utasít. Letérdelek. Fejem a földön. Kezem bokám mellett. Tökéletesen hangtalan lép. Nem látom. Nem is hallom. Szemem csukva. Csak várok. Hallom a halk mozdulatot. Tudom, mit vett a kezébe. Hátamra ül. Teste ruhátlan. Forróságát érzem. Testének, lábának forró izmait. Gazdám nehéz. Magas. Izmos. Nagyon helyes. Jól tudja ő is. Arca markáns, szilárd. De én csak várok, hogy tudja: kész vagyok. Hogy várom. Bokámon rögzíti a pántot. Kezeim mellé zárja. Már nem tudnék mozdulni és semmit nem tehetek. Nem védekezhetek többé. Minden amit tehetek csak annyi. hogy várom.

A lovagló pálcát veszi kezébe és ütésekkel melegíti fel a helyet ahol majd ütni fog. Érzem a bőrömön a csípést, fülemben a csapásokat. És aztán hirtelen abba marad minden. Kellőképpen forró már az én testem is. Felkészült, hogy komolyan rám üssön. Kezébe veszi a füzetet. A Csicska füzet az amibe hibáimat írom. Csak azokat, amit velem bele irat. Kinyitja. Benne sorszámozva felsorolva minden amit büntetni kell. Elém teszi. Ebben a pillanatban már nem tudom, mi fog következni. Már nem tudom mit fog kezébe venni. Nem sejtem mi lesz, amivel megüt. Fejem a földön. Már nem emelem. Nem tudom. Nem akarom. Feláll de lépteit alig hallom. Csak azt, hogy valamit elvett az asztalról. Valamit amit már a kezébe vett. Büntetésemet. Kezeinek meghosszabbítását. Lovagló pálcáját, a paskolót.

- olvasd az elsőt - kapom az utasítást és én megemelem fejem az olvasáshoz. Olvasok. Majd fejem visszaejtem a földre. Úgy kevésbé fáj. Ekkor már várom, hogy lesújtson. Hogy büntetésével neveljen. Formáljon. Szeressen. Szeretem. A csapások elkezdődnek. Rendszertelenül. Mind felkészületlenül ér. És ütéseinek nincs ritmusa csak mélysége. Fáj. Mégis várom hogy újra sújtson. Hogy szeressen. És én megadásommal jelzem: szeretem. Fohászkodom, bárcsak a fejemhez tenné a lábát hogy legalább közben megcsókolhassam. És néha ezt megérzi és ha elégedett, lábát számhoz teszi. Újra sújt. Fáj. Sajog. De lábának csókja már betölti minden erzékelésemet és a fájdalmat elfedi.Lábait csókolva békére lelek. Várom a csapásokat. Várom újra és újra hogy lesújtson. Száz csapás egymás után. Minden csapásban testét érzem. És minden ütesének elfogadása az én odaadó engedelmességem mellyel hálát adok. Az utolsó csapásoknál másik lábát fejemre teszi. Megáld vele. Jelenléte betölt. Elnyom minden fájdalmat. Többé már nem érzek semmit. Nem érzek, mert nem vagyok többé. Nem létezem. Csak ő van és én már csak az ő létezésének lenyomata vagyok. Isten és a halandó szolga .