Jókislány IV.

Amikor ajtót nyitottam elállt a szavam, a szemed alatt árkok, szád bánatosan görbült lefelé, az öltözéked szokatlanul zilált.

Ilyennek még sosem láttalak és megijedtem, nem is sejtettem hogy ekkora a baj. Amikor telefonáltál itthon vagyok-e, akkor éreztem a hangodon a szokott magabiztosság hiányát. De azt gondoltam talán csak meghűltél megint és egy kis "apai" gondoskodásra egy forró teára egy kis filmezésre van szükséged.

Gyorsan beinvitáltalak de már az előszobában még kabátban olyan erővel öleltél át, hogy a levegőt is nehezen vettem. Átkaroltalak és lassan simogattam a kabátodat mert a vastag téli öltözékben törékeny tested egyáltalán nem volt érzékelhető.

Azt hittem zokogásban törsz ki, de kis idő múlva elengedtél és elkezdtél vetkőzni. Gyorsan dobáltad le magadról a ruhákat de a kombinénál meg kellett állítsalak különben teljesen meztelenre vetkőztél volna. Kihoztam a fürdőből puha köntösödet és beburkoltalak. Kézen fogva vezettelek a nappaliba ahol ismét rám fonódtál és elviselhetetlen zokogásod ritmusát a testem is átvette. Lassan lecsillapodtál a kanapéra ültettelek magam mellé. Felém fordultál sminked jó része olvadt bánatként csúfolkodott arcodon. Még mindig zaklatott hangon kérdezgettél.

-Ronda vagyok?

-Rideg vagyok?

-Elviselhetetlen vagyok?

Hirtelen felugrottál letépted magadról a maradék ruhákat és elém térdeltél pőrén. -Büntess meg rossz vagyok, nem vagyok igazi nő, és újra zokogni kezdtél.

Már leesett miről van szó. Néhány hónapja jelent meg a jóvágású sármos "úri fiú", az elegáns mosolyával a drága sportkocsival. Pillanatok alatt mindenkinek elnyerte szimpátiáját de én gyanakodva figyeltem, a társaságban jó érzékkel találta ki kinek mit kell mondani és mindenki azt gondolta egy lelki társra lelt benne, a magbiztosság a csillogás mögé bújt mint egy bűvész a trükkjeiben.

Kivirultál szép lettél, proaktív újra tenisz, jóga, elkészült az új könyved, szárnyaltál felhőtlen boldogságban.

Óvatosan próbáltalak figyelmeztetni, várj még, már nem vagy húszéves, okos vagy ne engedj a határtalan érzéseknek.

Durván intettél le. -Te csak magadnak akarsz megtartani ha boldogtalan vagyok akkor mindig nálad kötök ki. Nem akarsz elengedni a vénségedet az én fiatalságommal akarod kompenzálni.

Nem soroltam fel hányszor voltam veled amikor egyedül hagytak, nem akartalak figyelmeztetni hányszor kapaszkodtál belém, hányszor szedtem össze tört személyiség cserepeidet hogy újra repülhess. A szeretet a ragaszkodás az nemcsak akkor van amikor engedelmes vagy hanem mindig és főleg akkor amikor szükséged van rá.

Most újra itt térdelsz előttem abban a hitben hogy az általam okozott fizikai szenvedés lélekgyógyító lesz. De nem ma nem szabadulsz könnyedén, nem a kínzás miatt hanem az agyadba elhelyezett jelzés miatt, a tapasztalatod lelki rögzítése miatt, ma nem érintelek. azért sem mert máris repedt vagy és lehetetlen hogy tovább tiporjam tested lelked.

Lassan felemellek és magamhoz szorítalak tested erőtlenül borul rám.

-Nem vagy roszz, nem vagy elviselhetetlen, nem vagy ronda suttogom a füledbe. simogatlak és érzékeny hangszerré válik tested. -Most jó helyen vagy én vigyázok rád, szeretlek. Tovább suttogok neked szinte szerelmesen. Lassan megnyugszol és már bizakodóan nézel rám.- bocsáss meg, hogy bántottalak mondod bűnbánó tekintettel. Nem válaszolok hiszen nem mondhatom hogy nem haragudtam rád, nem is tudok, mert érzem szükséged van rám, egy szikla a háttérben aki csak akkor éled ha itt vagy ha eljössz és akkor játszunk bolondozunk együtt éljük az életet és amikor feltöltődsz akkor büszkén követem röptedet.

Megnyugodtál, fürödtél, az ágyamban alszol már, nyugodtan pihegsz talán álmodban kitörlődik a bánat.

Elérzékenyülve figyellek holnap új nap virrad és talán lassan megnyugszol újra éled a remény és bárcsak eljöhetnék érted de 30 évvel fiatalabb változatban aki szerelemmel szeret és te is szeretheted.