Amikor az élet új csodát tár eléd
Lépünk egymás felé, egyre közelébb
A zene üteme egyre gyorsabb
Elménk fonódása egyre szorosabb
Már folyik a tánc, a forgás szédülete kábít
De a benned élő Narcissus öntelt bűzös vigyora
Hirtelen zenét, örömet megállít
A csoda közömbösen, undorral fordul félre
Ki kiváncsi egy ilyen kakofon zenére
Megszégyenülve zokogok egy sötét sarokban
Bár ostorod ereje szakítaná fel testem
De erőd oly hatalmas
Hogy szavak nélkül is leteperte lelkem
Amikor a csodát mely vár rád
Magad tiprod el, messze kergeted
A lágy zene már távolról szól neked
Újra magányban pergeted életed
Hozzászólások (0)