Láncra verve

Megtaláltam, felfedeztem azt a csodálatos nőt akit el tudok képzelni magam mellett, akinek át tudnám adni magam, és akitől szívesen fogadnám szolgálatát.

Az öröm csodája betölti lelkem, de a valóság mindig bonyolult.

Több komoly és komolytalan levélváltáson estünk már túl. Rajongásom kifejezéseként verset, blogot írtam rá gondolva, titokban neki ajánlva. Tegnap fellebbentettem a fátylat és bűvös szavaim fényes pompájával öleltem körül. 

Eddig heppiend, amely tudjuk csak hollywoodban van. A beteljesülés sokszor további szenvedélyt táplál.

Kapcsolatunk kezdete óta tudom és ki is mondtam, mondtuk, hogy nem én vagyok a számára az igazi, mert számára az erős férfi az elbűvölő aki értelmén túlmenően fizikailag is képes uralni. Én azonban a gondoskodó, meleg kuckót teremtő a csodálatát rajongva kifejező partnere lehetnék csak.

Mindketten kétarcú uralkodó/alávetett személyiséggel és vágyakkal rendelkezünk. az erős szerető mellett néhány kisebbrendű szolgát tart még akikkel néha elszórakozik de ha éppen csodás szeretője birtokában van, akkor mint használt rongybabát dobja őket sarokba magukra hagyva. 

Ebben a bonyolult kapcsolat univerzumban nehéz szabad helyet találni bármilyen fülledt vágy megélésére.

Végre azonban sikerült definiálni, bár a helyzet amely kialakult “Tantaluszi” kínokkal jár, mégis kedvemre való.

Egyszerűen láncra vert, kívül maradtam a kapcsolati hálón, mint távoli égitest keringek körülötte és édes bús énekemmel csodálatomat zengem felé. Régi fixációm a Plátói kapcsolat, a középkor reménytelen szerelmeseinek világa. Egy helyzet amit a talpáról a feje tetejére állíthatok. Bár nem érem el szerelmem és rajongásom személyét, de mégis formálhatom a dicsőítő vagy reménytelenül lemondó dalaimban én adhatok rá ékes öltözéket, én ruházhatom fel egy csodás személyiséggel. Egy modern Pügmalionná tett és bár testem láncokba vert de elmém szabad és minden pillanatban immár jogosan tehetem távoli szerelmemmé.