A pixien a különböző választási lehetőségek nem fedik teljes egészében azokat az elképzeléseket, amely a fejünkben rejtőző vágyainkat jelentik. Megpróbáltam kidolgozni mit gondolok az általam bejelölt vágyaimról.
Az életben csak néhány kb öt nővel volt kapcsolatom szexuálisan azt tekintem annak, amikor ruhátlanul ágyban vagy más helyen voltunk és lehetőségünk volt bárhol megérinteni a másikat.
Nők neveltek fel elsősorban a nagymamám, akinek a nevét szégyenlősen írom le ezen sorok között. Az ő nevelése indító rakétája az egész életemet jótékonyan befolyásolta.
Az alapállásomnak tekintem, hogy a nők fölöttem állnak.
Kamaszkoromban nem volt lehetőségem a játékos felfedezéshez az első nő közel negyven évvel volt idősebb nálam, aki nem számolt a tudatlansággal és talán így meg is rontott.
Kamaszkoromban a kortárs lányokhoz képest szellemileg túlfejlett voltam és ezért nem találtam kapcsolatot velük. Fizikait végképp nem. A tanulás a munka -tizennégy éves korom óta dolgozom-, nem tette lehetővé a felszabadult életet de nem is voltam bulibáró inkább olvastam, zenét hallgattam.
22 évesen egyszer csak nős emberként ébredtem fel, rövid jegyesség után házasságot kötöttem és azonnal a felnőtt érett férfi szerepébe kellett helyeznem magam szexuálisan, amelyre nem voltam felkészülve. Ami azt jelenti hogy továbbra is hiányzik a tizenhat évesek pettingje a felfedezés, a megismerés, talán ez az eredője, hogy a behatolás nekem nem kellemes érzés és zavaraim ebben régóta akadályoznak.
Ugyanakkor nem kizárólag fizikai hiányaim vannak, hanem szellemiek is nem elég az érintés hanem kell egy beszélgetés, egy szellemi interakció, ami jelzi hogy a testiségnél többről egy magasabb szintű szimbiózisról van szó. Ehhez ezekkel a paraméterekkel nehéz hozzájutni.
Szerepjáték:
Az öröm kulcsa, véget vet a görcsös teljesítmény kényszernek, kijelöli a határokat de szabad transzformációt ad a történetnek, itt nem én vagyok hanem a szerep és könnyebben helyezem magam szexuális környezetbe.
Dominancia:
Switchnek jelöltem magam a cselekmény alakulása döntse el hogy ki dominál kit és ez akár egy hosszabb idő alatt többszört változhat.
Mazochizmus
Vágyok arra hogy a szexuális teljesítő képtelenségemnek legyen büntetése következménye az utóbbi időben csökkent az ilyen irányú vágyam de nem állnék ellen kisebb fizikai hatásoknak a történetnek megfelelően (Blog Historia Impotentiae)
Alázás:
a mazochizmus részhez tartozik ahol nem fájdalommal hanem elsősorban verbálisan aláznak elmondják a hibáimat figyelmeztetnek arra, hogy szexuálisan nem vagyok teljes értékű
Mocskos beszéd
Amikor az óvodások azt mondják kaki, mindenki nevet, ha a partnerem azt mondja dugd mélyen a nyelvedet a pinámba, vagy most megráncigálom a faszodat, vagy basszál keményebben akkor nem nevetünk, de érezhető hogy olyan kapcsolatot élünk át ahol igen tágak a határok verbális szinten is.
Maszturbáció:
Ez alapból magányos de izgatna egy közös önkielégítés ahol mindenki magával kezdi és később közössé válik.
Masszázs:
A legfontosabb interakció ekkor a tested minden pontján érinthetlek, ellazíthatlak, és átruházhatom energiáimat, élvezhetem az elégedettségedett, számomra olyan mintha valódi orgazmushoz juttathatnálak.
Segédeszközök
csak egyszerű dolgok paskolók hosszú latex kesztyűk, kis rövid bőr korbácsok, dildók
Nyakörv
Kiemelten a helyzeted megváltozására figyelmeztet, lehet marker, játék vége játék eleje.
Korlátoz a mozgásban és ez is izgalmas lehet
Borotválás:
Domináns tevékenység intim területet ki borotválni vagy fazonra igazítani az én vagy a te izlésed szerint.
Csiklandozás:
Sajnos csak pár helyen vagyok csikis de vicces is és ha nem akkor fejeződik be amikor eleged lett akkor szintén domináns fél kezében vagy
Hajhúzás:
Lehet a szerep része kismértékű fájdalommal járó mozgás koordináció például a hajamat megragadva a mellbimbódhoz vagy az öledhez szorítod a számat.
Harapás:
Harc része kismértékű fájdalom vagy felségjelek elhelyezés a másik bőrén
Lábimádat:
A nagy fétis orális kielégülés és a lábak mint testrészek a felfogás szerint alsóbbrendűek, így a lábujjak szopogatása a száj minél erőteljesebb kitöltése erős alárendelt érzéseket ad, nem utolsó sorban állítólag (személyesen hallottam) a nőnek is erotikus élvezetet okoz.
Mellbimbók:
Gyermek leszek, a mellbimbókat szívom csókolom gyengéden pödörgetem nedvesen, figyelem ahogy egy nagy vörös málna lesz a játék közben, a mell egyéb részeit is főleg a mellek alját szeretem csókolni
Cross-dressing, Transzvesztizmus:
Mindenkiben van női én és bennem is, szerettem volna nő lenni azzal a buta tudattal, hogy akkor megszűnnek bizonyos problémáim. Nincs női gondolkodásom de szeretem nézni CD-ket sokat adnak magukra hangsúlyozzák a női jelleget és esztétikailg szépek tudnak lenni.
Olvasd: Ellenfényben, Csak szex lenne?
Fehérneműk, Harisnya:
szeretem a női fehérneműt néha felveszk egyet egyet érzem az anyag simítását és ez élvezetes , érdekesnek találom a fehérnemű webshopokat általában átfutok rajtuk.
Van néhány bugyim és harisnyám a vörös és a fekete színeket szeretem.
Olvasd amplitúdó, Illatok, ízek, vágyak valóság
orális szex adni
Nagyon szeretem a cuni lingust, szívesen hosszú ideig finoman és bőséges ingereket kiváltva szeretném csinálni.
orális szex kapni
Mivel nem elég érzékeny a makkom nem igénylem, esetleg ha a történet kívánja kis fogazás harapdálás
Nos itt állok előttetek ennél meztelenebb már nem lehetek, ez is egyfajta mazochizmus a lélek gyötrése mintha röntgen képet küldtem volna.
Egy szexuális kapcsolatba ezek mind beleférhetnek, persze nem egyszerre de az én tapasztalataim nem kellően terjedelmesek és egy nagyon hosszú fáradt kapcsolathoz kötődnek
olvasd Szombat esti láz
Hozzászólások (0)