Ki nevet a végén?

Az ágyon fekszünk alig érintkezve de auráink fúziója spirituális közösséget teremt.

A zuhanyozás közben már megkezdődött a küzdelem az elsőségért, nyomai testünkön harapások, karom nyomok és piros fenekek formájában díszelegnek.

A színházról beszélünk a darabról a műelemzésről, rendezésről. Beszélgetés közben folyton tágul horizontunk és már messze járunk eredeti témánktól.

Szokásomnak megfelelően hosszú, részletekbe menő eszmefuttatásokkal akarlak lenyűgözni és meggyőzni elképzeléseim helyességéről. 

Gyorsan megkezdődik agyhullámaink erotikus tánca, gondolataink szinte objektivizálódnak és mintha kilépnének testünkből most felettünk lebegve mint szerelmes testrészek fonják körbe egymást.

Elméleteim kifejtésére szokott módon röviden néha kifejezetten kurtán reagálsz, de nem ellenkezel, csak igazítasz, pontosítasz, ellenpontozol minden alkalommal megakasztasz gondolataim transzformálására és még részletesebb kifejtésére ösztökélsz.

Újra és újra nekiveselkedek még mélyebbre ások, kétségbeesetten újabb és újabb argumentumokat kutatok fel, de szellemi lovasságom támadásainak erejét a kritikai látásmódod által vezérelt bőr vértes könnyű gyalogosok folyton hárítják.

Beszűkült tudatállapotomban már csak a győzelem iránti vágy látszik és így már észre sem veszem hogy saját magammal harcolok a Tézis, Antitézis örök Möbius szalagjában rekedve.

Egy kérdésedből azonban kizökkenek világmegváltó és átformáló szerepemből és egy csapásra egy kacagó tündérré válsz aki már régóta csak ingerel ösztökél, játszik velem, szellemét piros kendőként használja fel mint az arénában a bikaviadorok. Látom magamat mint izzadt vérben forgó szemű bikát és már tudom ma is te győzedelmeskedtél.

Nárcizmusom rövidlátását kihasználva saját gondolataimat kergetem körbe körbe órák óta fáradhatatlanul.

A harc véget ért, fehér zászlóként leng kezemben csipkével díszített harisnyád. 

Erősebb vagy nálam még mindig teljes az uralmad felettem.