Egy látomás csapdájában 

Évekkel ezelőtt láttalak meg és azóta élénken él bennem egy másik lehetséges élet lüktetése. 

Sosem tudom, hogy a bennünk lakó kettős vagy még több személyiség vajon nem egy párhuzamos világban élő képmásunk távoli csillagködökön átvillanó visszfénye, vagy pedig agyunk komplex elektro kémiájának silány mellékterméke.

Pár méterre álltál tőlem és fél fejjel kimagaslottál a tömegből. egész testtartásod egy nagymacsákhoz hasonlított - talán jaguár- , nyugalomban voltál de egyben olyan érzést keltettél, hogy bármikor mozgásba lendülhetsz. Vékony voltál, de nem sovány. Rövidre vágott hajad hamvasszőke volt bőröd fehér, a szembogaradat nem láttam, de úgy képzelem szürkészöld vagy égkék lehetett. Egy vastag pulóver volt rajtad amelyből határozottan de mégis diszkréten emelkedett ki kebleid kontúrja. Deréktól lefelé takart a tömeg. Határozottan éreztem, hogy aurád megérinti az enyémet, kozmikus kapcsolatot teremtve. Ilyenkor a filmekben a másik is tudatosan kapcsolódik és kezdődik a csodás végkifejlet a heppiend.

Nem ez történt de agyamba villant egy fogalom “étheri jelenség”. 

Sokáig álmodtam rólad, nem történt interakció csak gyönyörködtem benned mint egy modern milói vénuszban.

Utána megkezdődött életünk, Szerény és okos személyiséggel ruháztalak fel, hasadra kétoldali finom izmokat rajzolt képzeletem. Öledet diszkréten hamvasszőke pamacs rejtette. 

Egyszer engedelmes alattvalóm voltál, máskor pedig szenvedélyes úrnőmként irányítottál.

Az egész álomrendszer ugyanolyan sejtelmes volt mint az ami megfogott amikor megláttalak. Semmi sem történt és minden megtörtént. Olyan volt veled lenni mint meztelenül lebegni kinyújtottam feléd ujjaimat és most a sixtusi kápolna mennyezetén úszunk tovább örökre együtt és mégis érintetlenül.