Jókislány II.

A cukrászda előtt állok, ahová megbeszéltem veled a találkozót. 

Néhány perce érkeztem és már nem vagyok biztos abban, hogy akarok-e találkozni veled.

Ha régi sebeimet feltépem talán sosem gyógyulnak többé és további kínok várnak rám, amelyek már szétfeszítenek.

Erőt veszek magamon, a végére kell járnom, gondolom magamban a mondat csengőn visszhangzik a fejemben, mintha a mellettem elzúgó villamos csengője is ezt harsogná.

Belépek és körülnézek, nincsenek sokan de a megbeszélt hátul lévő boxban ül valaki.

Odalépek és bátran kérdezek rá “papa” te vagy? Rám nézel és bólintasz, majd kezed mozdulatával helyet kínálsz a veled szemközt lévő széken.

Most van időm jól megnézni téged. Szerencsére idősebb vagy nálam így talán jó lesz az illúzió, amit át szeretnék ismét élni. A szemed barna, a hajad már ősz. Amikor a szemem a kezeidre tévednek, hirtelen pezsgés támad a fenekemen és szinte látom, ahogy elönti a bőrpír.

A tekintetedet keresem és amikor rám nézel, csak annyit mondasz- Már megint görbén ülsz, húzd ki magad, egy ifjú hölgy sosem engedheti el magát még akkor sem ha egyedül van.

Ismerős érzés fog el, a régi tanáros korholás, az etikett az illem, hogyan viselkedik egy kislány, egy fiatal kisasszony. egy ifjú hölgy, egy feleség, egy anya, az állandó “jóindulatból” származtatott kioktatás, az örök felnőtt fölényessége, ahogy sosem enged ki ketrecéből, vagy rövid pórázon forgat körbe körbe, olyan érzés mint a láncra vert kutya kétségbeesett vergődése.

Kizökkenek, eredetileg át akartam beszélni mit éltem át az eredeti Apámmal, hogy mire lenne szükségem, meg akartalak ismerni, hogy bízhassak benned, de Te már a szerepedben vagy és engem is vissza löktél egyetlen mondattal abba a korba, amelynek a feledését már régen kívánom.

Kávét rendelnék, de újra megszólalsz -Már késő van a kávéhoz egy limonádét kérünk, de kevés cukorral. mondod a felszolgálónak, azt hiszem egy időgépben ülök, még hozzám sem értél, de máris húsz évvel fiatalabb vagyok és Apámat látom, akinek sosem volt jó amit én szerettem volna, hanem mindig javított, kiigazított és bár hangoztatta, hogy ez csak “szeretet” de valójában egy kis szőrös házi kedvencként tartott maga mellett.

Erőt veszek magamon és megpróbálok kitörni ebből az általad teremtett bűvös buborékból, néhány mondat erejéig. -Azért szerettem volna találkozni veled,mert… itt közbevágsz -Tudom fel akarod dolgozni a fiatalkori traumákat, amelyeket magadban hordozol, hogy végre magad dönthess az életedről és ne sodródásnak érezd. Megint a régi érzés, ahogy belevágsz a mondataimba, mert Te előre tudod mit akarok és csak Te vagy feljogosítva, hogy kiegészítsd a mondanivalómat és kitedd a pontot.

Izzadni kezdek, ritkán izzadok, de az Apám jelenlétében gyakran előfordult. Amikor meglátod az első verejték cseppeket a homlokomon, zsebkendőt veszel elő és felém nyújtod, a zsebkendő fehér vászon tökéletesen vasalt, frissen mosott - Töröld meg a homlokod és ne félj, nem harapok, de te egy szigorú apát akartál és most itt vagyok. Nekem is van egy lányom, aki hasonló korú és nekem is vannak frusztrációim a nevelése közben talán akaratlanul elkövetett hibáim miatt.

Most megnyugszom hirtelen egy platformon vagyok Veled, nem kell elmondanom semmit, pontosan tudod mit akarok, ki vagyok és én is felismertelek Téged. A fenekem bőre már lángol a jelenlétedben mintha az összes régi fizikai érintés fájdalma néhány mondattól egyszerre tört volna ki rajtam.

Már tudom, hogy rendben leszek, Te vagy aki apránként újra összeragasztja életem cserepeit. Újra élni fogok egyedül, szabadon