Teremtés, de nem túl komolyan

A mai napra mint emlék feldobta a a nagy kék könyv.. 14 évvel ezelőtt íródott..

Teremtés, de nem túl komolyan.

A kedvenc fotelomban ücsörögtem. Kissé kopottas, de az idő során a szívemhez nőtt. Csendben gondolkodtam vajon mit kellene csinálnom. Kalandoztak elmémben az ötletek. Néha elmosódott látomásszerű képek bukkantak fel. Néha csak zavaros homályos ködfolt ábrándok. Egyszer csak furcsa bizsergető érzésem támadt. Majd mintha valaki marokra kapta volna az orromat. Csavarta, húzta egyre több vágyat indukálva a megkönnyebbülésre. Éreztem, na most.... Naa most.... Végre. Hatalmas, mindent betöltő zajjal, kitört belőlem egy tüsszentés. És rá csodálkoztam. Ni ni.. Valami csoda született. Gyorsan el is neveztem: világegyetem. "hát így született"