nudistastrand IV. rész.

BDSM Blogok » Blog - BlueDragon » nudistastrand IV. rész.
22 órája | Megjelent: 80x

Így hevertünk egymás mellett, picit mindketten a gondolatainkba merülve. 

Majd felkönyökölve körbe nézett. 

Még mindig magunk voltunk a közelben senki. 

Ide adod a naptejet? Bekenem magam elől is, ott is kellene barnulni. 

Szívesen segítek. Tudod csak, hogy kíméld a kezedet. 

Mondtam, hogy csak a kezed nem használhatod, csak a szádat. 

Közben mosolyogva nyújtotta picit rám a nyelvét. 

Akkor ez picit várni fog. - Ezzel a flakont félre tettem. 

Ült a pléden kezére támaszkodva, lábait éppen csak szétnyitva. Kérdőn nézet rám. 

Elindulat felé és térdeink találkozásánál megálltam. kezeimre támaszkodva megközelítettem a mellbimbóját . 

Látod nem használom a kezem. 

Ajkaim közé vettem nyelvemmel egy kört rajzoltam rá. Majd egyből elengedtem és ráfújtam. Megborzongott és szépen kiemelkedett a bimbó. Most a másik oldal következett, minek eredménye két szépen ágaskodó bimbó lett. 

Vártam picit, ő hallgatott. 

Visszatértem a kezdő pontra. Nyelvem hegyével érintve az éket. Végül az ajkammal körbe fontam és megszívtam közben lágyan körözve rajta nyelvemmel. 

Egy pillanatra a fogaimmal megfogva a bimbót körtáncot játszottam a nyelvemmel. 

Mikor a fogaimmal érintettem egy pillanatra megfeszült, majd érezhetően ellazult, hogy az apró fogás nem ment át harapásba. 

Most erősebben szívtam és úgy tartottam picit. Kiengedve pár centi távolságból újra ráfújtam óvatosan. 

A másik oldal árvaságát megszánva ott kezdtem el újra a játékot. 

Mikor a fogaimmal fogtam meg a bimbóját, már nem feszült meg csak egy halk sóhaj kísérte a fejleményt. 

Mikor itt is a fújáshoz jutottam a folytatásnál a két mell között érintettem meg a bőrét ajkaimmal. 

Így haladtam lejjebb, picit nedvesítve a bőrt és picit eltávolodva végig lehelve oda vissza az utat. Folytattam az utazást a köldökéig és aztán ismét be leheltem az oda vezető utat. 

Ahogy a köldökéhez vissza tértem hátrébb csúsztam . 

Válaszul ő a tenyeréről, a könyökére támaszkodva combjait nyitotta, miközben térdét feljebb húzta. 

A köldöktől elindultam a szeméremdomb irányába, egészen az irányt mutató csíkig, amit a kedvemért csinált az alkalomra. 


Hozzászólások (0)


A hozzászólások belépés után olvashatók.






 
Sütiket (cookie-kat) használunk a weboldalunk látogatásakor biztonsági és felhasználóbarát funkciók biztosítására, valamint statisztikai adatok gyűjtésére. További információ: Adatkezelési Tájékoztató