
Sokat tűnődtem a hatalom és a szentség közötti válaszvonalon. Sokan elégszenek a tekintélyt parancsoló Úrnővel, a szerepek szabályozott játékával – de én ennél többet keresek. Én nem egy irányítót keresek, hanem egy Istennőt, akinek puszta lényege, élete és akarata számomra a szent törvény.
Olyan jelenlétet keresek, amely túlmutat a világ rendjén, ahol az alárendelődés nem kényszer, hanem egyetlen lehetséges sorsom felszabadulása. Én ezen a szent helyen a hódolatot keresem, ahol a megalázottság nem megalázás, hanem a legtisztább alázat felajánlása – és ahol a testet érő fájdalom nem kín, hanem szükségszerű áldozat, mely lelkemet az Ő dicsőségéhez tisztítja.
Kérdem tőletek, akik értitek a liturgia súlyát: létezik-e ez a szakrális egység, ahol a behódolás nem más, mint Isten színe előtti szüntelen áhítat, vagy ez az isteni tisztelet csupán egy elérhetetlen, misztikus látomás?
Hozzászólások (0)