Bocsánatot kértem

Mindig gyűlöltem bocsánatot kérni és nem is szoktam. Megalázkodásnak éreztem. De aztán rájöttem, hogy nem mindegy, kitől kér az ember bocsánatot.

Egyszer itt a Pixin leveleztem valakivel, és tökre belemelegedtünk. Aztán valamiért berágott. Teljesen váratlanul ért a dolog, és láttam, hogy egyre jobban belelovalja magát. Szidalmaz, szemrehányásokat tesz, és nem akar erről lejönni.

Akkor azt gondoltam, hogy hát ez valószínűleg róla szól, nem rólam. Nem éreztem, hogy bármi rosszat csináltam volna. Aztán egyszer csak megértettem, hogy akármit is gondolok, ha egysdzer neki rossz érzése volt, és azt én keltettem benne, akkor bocsánatot kéne kérni. Így aztán bocsánatot kértem, és azt mondtam, hogy hibáztam.

Abban a pillanatban, hogy ezt kimondtam, éreztem valami furcsa gyönyörűséget benne.

Azt éreztem, hogy ez most minket összeköt, hogy ezt csak neki tudom mondani, nem szoktam senki másnak. De tőle elfogadom a szemrehányást, és bármennyiszer elismerem a hibáimat, ha akarja.

Aztán meg is bocsátott elég hamar. És az volt a fura, hogy még sajnáltam is, hogy ilyen hamar kiengesztelődött, mert ez a bocsánatkérés, mint valami szeánsz, forróságot tud kelteni.