Nem minden csend üres. Van, amelyik csak gondolkodik rajta, amit nem mert kimondani.

Nem keresek figyelmet.

Ha írok, annak súlya van. Minden szó mögött ott a szándék, a tapasztalat, a tisztelet.

Mégis, sokszor a csend válaszol.

Nem zavar.

Aki hallgat, annak megvan az oka.

Van, aki fél a mélységtől.

Van, aki felismeri, hogy ez nem játék.

És van, aki egyszerűen csak nem tudja, hogyan kezelje azt az energiát, ami nem szórakozni, hanem érinteni akar.

A világ gyors lett.

Az emberek megszokták a könnyű szavakat és az üres ígéreteket.

De én nem a gyorsat keresem.

Engem az érdekel, ami megmarad a csend után is.

Nem kell, hogy mindenki válaszoljon.

Nem mindenkinek való az a mélység, amit képviselek.

És ez rendben van.

A csend nem sért, nem bánt.

Csak megerősít abban, hogy kevesen képesek valóban kapcsolódni.

Mert a legtöbb ember nem a másikat keresi – hanem önmagát, valaki más tükrében.

Én nem tükröt tartok.

Utakat mutatok.

Ha valaki képes rá, hogy lépjen, ott leszek.

Ha nem, akkor megy tovább a csendjébe – én pedig tovább az utamon.

Nem várok válaszokat.

Csak figyelek.

Mert aki valóban érti, amit leírok, annak nem kell kimondania semmit.

Elég, ha érezni fogja a súlyát.