Káoszelmélet

Nem is tudom. Tudok mindent, de közben nem tudok semmit. Én vagyok a minden és a semmi. A tűz és víz egyszerre. A jó és a rossz, az angyal és az ördög .

Szóval ez egy túlgondoló skorpió spontán gondolatai. Nem lesz egyszerű olvasni.

Sokszor azt érzem nem vagyok erre a világra való. De az is lehet, hogy bolygót tévesztettem. Vagy csak évtizedet/századot?! Én vagyok ennyire fura?! Csak én nem találom a helyem?!

Alapvetően nekem teljesen más a meglátásom a világról mint mindenki másnak. Megvan az a tulajdonságom, hogy olyannak lássam a világot, mint amilyennek valójában lennie kellene. Nem vagyok nagyképű. Csak skorpió.

Valójában miért is élünk? Miért is jövünk erre a világra? Mi a célunk? És mi lesz az élet után? Már ha van olyan.

Azért születsz, hogy dolgozz? Fura. Azért dolgozol, hogy dolgokat vegyél magadnak? Telefon, autó, ház? De valójában tényleg birtoklod is ezeket, vagy csak úgy érzed. Mert ugye egy szempillantással, minden mehet a levesbe, szép szóval.

Minden mulandó, és semmi sem tart örökké. Sajnos vagy nem sajnos, ez tény.

Vajon tényleg az élet értelme az, hogy életed végére eljuss odáig, hogy megbékélj magaddal? És ha nem sikerül jössz újra, és megint, amíg nem sikerül?

Miért látok mindent ennyire negatívan? Vagy csak mindenben a valós igazságot látom? Nem pedig a rózsaszín ködöt?

Egy dolgot utálok a legjobban mostanában. És az pedig nem más, mint az elvesztegetett idő. És úgy érzem ebből van nekem a legtöbb. Mindenkinek abból van a legkevesebb, és mégis az a legértékesebb. Milyen ironikus.

Átok vagy áldás skorpiónak lenni? Mindenben az értelmet keresem, mindennek a legaljára nézek és a legmélyebbről figyelem és gondolok rá.

Vajon azért nem találok itt senkit, mert sok neki ez a gondolkodásmód és gondolatok?

Olyan mélyen el tudok gondolkozni egy filmen, egy képen, egy idézeten, egy mozdulaton, egy mosolyon is akár, hogy már szinte fáj. Tényleg. Lehet hogy egy régi új mártír költő vagyok? Vagy költő mártír?

És emlékszem mindenre. Tényleg. Egy dalszövegre, egy filmrészletre, egy rendszámra, egy mozdulatra, egy üzenetre, egy nézésre.

Jó lenne néha, csak legalább kis eszmecserét tartani valakivel. Bármiről. Bárkivel. Hogy lássam tényleg vannak ilyenek mint én? Vagy teljesen kívülálló vagyok.

Vagy csak az én fejemben van meg az a kép, amikor egy vad, szenvedélyes szex után, kiülni az erkélyre megvitatni az élet nagy dolgait?

Ideteszem a végére az egyik kedvenc idézetemet is, ami egyben egy történet is:

"Amikor 5 éves voltam, anya azt mondta a boldogság a kulcs egy szép élethez. 6 évesen, amikor iskolába mentem és megkérdezték, mi akarok lenni, ha nagy leszek, azt írtam: "boldog". Azt mondták, hogy rosszul értelmeztem a kérdést. Azt mondtam, hogy rosszul értelmezték az életet"

John Lennon